2012. évi illetményes perekhez kapcsolódó panasz benyújtása

 A Kúria Mfv.II.10.208/2013/4.számú ítéletéről, valamint a munkaügyi perhez szükséges megküldendő iratokról már tájékoztattunk Titeket. A keresetek megírása és benyújtása országosan folyamatban van, a fenti ítéletet követően benyújtott első perek idézését is már megkaptuk. Remélhetőleg ezen perek jogerős ítéletei még idén megszületnek.

Ismételten felhívom Mindenki figyelmét, hogy a 2012. évi jogszerű (megállapított) illetménye érvényesítésére – a jogorvoslati kioktatás hiánya miatt – elévülési időn belül van lehetőség, vagyis a 2012. évi parancs átvételétől számított 3 évig. A beérkező igények nagy száma miatt kérlek Titeket, hogy a szükséges parancsok és a meghatalmazás megküldését ne hagyjátok az utolsó pillanatokra, mert ez az igényérvényesítés határidőben történő benyújtását veszélyezteti.

Azoknak akiknek az illetménye bármilyen okból is, de 2012. évben módosításra került és ezen parancs már tartalmaz jogorvoslati kioktatást (Hszt. 194.§-ra történő utalással), akkor ezt a per előtt szolgálati panasszal meg kell támadni! A panaszt a parancsot hozó ellenjáróhoz kell benyújtani, azaz aki aláírta a parancsot, ahhoz kell címezni.

Ezért minden érintett ezt a módosító parancsát (parancsait) szolgálati panasszal támadja meg, s kérje a jogszerű illetmény megállapítását és a jelentkező különbözet kifizetését.

Ennek rövid indoka annyi legyen, hogy a tárgyi időszakban hatályos NAV tv. 98/B. §-a alapján a 2012. évi garantált illetményen a 2011. évben megállapított hatályos szabályok alapján megállapított illetményt, és nem a NAV törvény 94. § (5) bekezdése szerinti ütemezés alapján ténylegesen kifizetett illetményt kellett volna érteni, így az illetmény 2012. évi csökkenése jogszerűtlen.

 A 98/B. § irányadó szabályait csatolom.

 Budapest, 2014. április 29.                           

                                                                                                                                Tisztelettel:

                                                                                                                                                      Holecz Gábor

                                                                                                                                                                 elnök

 

 

(1) A NAV személyi állományába tartozó azon kormánytisztviselőket és pénzügyőröket, akiknek az illetménye a 94. § alapján került megállapításra, a munkáltatói jogkör gyakorlója 2012. január 1-jei hatállyal 2012. január 31-ig besorolja az e törvénynek a NAV Mód. tv. 15. § és 16. §-ával módosított, illetve megállapított 20–20/A. §-a alapján. Az így besorolt kormánytisztviselő és pénzügyőr illetményét a besorolással egyidejűleg a munkáltatói jogkör gyakorlója állapítja meg e törvény 2012. január 1-jén hatályos rendelkezései alapján azzal, hogy az így megállapított – pótlékok nélkül számított – illetmény nem lehet kevesebb, mint a kormánytisztviselő, illetve a pénzügyőr 2011. december 31-én hatályos szabályok alapján megállapított – pótlékok nélkül számított – illetménye.

(2) A NAV-nál 2012. január 1-jén vezető munkakört/beosztást betöltők illetményét – ide nem értve az elnököt, elnökhelyetteseket és szakfőigazgatókat – a kinevezésre jogosult e törvénynek a NAV Mód. tv. 17. §-ával megállapított 22. §-a alapján 2012. január 31-ig állapítja meg 2012. január 1-jei hatállyal azzal, hogy az így megállapított illetmény nem lehet kevesebb, mint a vezető 2011. december 31-én hatályos szabályok alapján megállapított illetménye.