33 ezres támogatást kaphatnak a magyar családok augusztusban

A nagyobb áruházak már feltöltötték készlettel az iskolás részlegeiket, hiszen tudják, hogy a szülők mostanában kapják meg az iskolakezdési támogatást, melyet csak tanszerre, ruhára vagy tankönyvekre költhetnek – írja a Pénzcentrum.

Gyakran látni a nagyobb üzletek tanszer osztályai előtt megdöbbent, üveges szemű kisfiúkat és kislányokat. Mivel a magyar oktatási rendszerben kevés szó esik az adórendszer sajátosságairól, ezért nem tudhatják, hogy hiába tart még jó ideig a szünidő, a szülők már most igényelhetik munkahelyükön az iskolakezdési támogatást. Ennek megfelelően, az üzletek is fokozták készleteiket a szezonkonformnak egyáltalán nem mondható iskolaszerekből.

Szuper, csakúgy adnak 33 ezret?

Nem, az iskolakezdési támogatás egy kedvezményes adózású béren kívüli juttatási elem. A munkahelyeden igényelheted, az előnye, hogy kevesebb adó és járulék terheli, mint a béredet. A különbség jelentős.

Ha bruttó 300 ezer forintot keresel, az a munkáltatódnak havi 385 ezer forintjába kerül, te pedig 200 ezer forintot vihetsz haza. Így könnyen kiszámolható, hogy az állam kapott 185 ezer forintot, tehát a 300 ezres bruttó béredre vetítve, ez közel 62 százalékos adó és járulékteher.

Az iskolakezdési támogatás viszont csak 34,51 százalékkal adózik és 2016-ban egy szülőnek gyerekenként 33 300 forint adható, ráadásul mindkét szülő felveheti ugyanazon gyermek után. Ennek megfelelően:

Egy kétgyermekes család, ahol mindkét szülő dolgozik, hozzájuthat 133 200 forinthoz, és csak 45 967 forint adót kell befizetnie utána. Fontos, hogy ez a támogatás csak utalvány formájában kapható meg a munkahelyünktől, és az összege csak tanszerre, ruhára és tankönyvre költhető el.

Ha ugyanezt bérben fizetné ki a munkáltató, akkor a munkavállalókkal közösen majdnem a háromszorosát kéne kifizetni bér és járulék teherben.

Azonnal szeretném, és az unokahúgom után is kérem

Jó hír, hogy már most igényelheted ezt a támogatást, egészen december 31-ig. Fontos, hogy csak azon gyermek után jár, aki után családi pótlék is igényelhető.

Főszabály szerint viszont csak a saját gyereked után kérheted, mivel a törvény szigorúan meghatározza, hogy ki igényelheti. A teljesség kedvéért ide is másoljuk, hogy egy iskolás korú gyermek ki kaphat iskola kezdési támogatást:

– a vér szerinti, az örökbe fogadó szülő,

– a szülővel együtt élő házastárs,

– az a személy, aki a saját háztartásában nevelt gyermeket örökbe kívánja fogadni, és az erre irányuló eljárás már folyamatban van,

– a nevelőszülő,

– a hivatásos nevelőszülő,

– a gyám,

az a személy, akihez a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 72. §-ának (1) bekezdése alapján a gyermeket ideiglenes hatállyal elhelyezték

Forrás: Pénzcentrum