4000 munkásnak építhetnek munkásszállót

 A beruházási költségek legalább 40 százalékát az önkormányzatnak saját forrásból kell finanszíroznia

A munkásszállók építésére, illetve felújítására rendelkezésre álló 9 milliárd forintból 18 munkásszálló is kialakítható, ezekben 4000 munkavállalót is el tudnak majd helyezni, mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az MTI-nek. A programhoz a pénzt a Nemzeti Foglalkoztatási Alap adja, egyrészt vissza nem térítendő támogatást nyújt az új ingatlan építéséhez, vagy a meglévő ingatlan felújításához szükséges építési költségekhez, valamint visszatérítendő támogatást nyújt új eszközök beszerzéséhez.

A beruházási költségek legalább 40 százalékát az önkormányzatnak saját forrásból kell finanszíroznia. Az államtitkár szerint több helyi önkormányzat jelezte, hogy a területén működő vállalkozások igényei alapján a tulajdonában álló ingatlanok átépítésével, illetve új ingatlanok építésével munkásszállást létesítene és ehhez állami támogatást szeretne igénybe venni. Cseresnyés Péter szerint a támogatás érdemben javíthatja a munkaerő-áramlás lehetőségét azokba a térségekbe, ahol már nincs számottevő munkaerő-tartalék.

Forrás: Index