A béremelés hátteréről

 Eljön a Kánaán?

A kormány legutóbbi jó cselekedete azt sugallja, hogy hamarosan eljön a Kánaán a munkavállalóknak. A hivatalos kommunikáció szerint természetesen azért, mert a jótéteményeiben rendíthetetlen kormány kiharcolta a jelentős fizetésemelést az éppen aktuális – szerencsére csak rövid ideig ellenálló – ellenség, a munkáltatók megtörésével – olvasható a Népszavában.

Az adatok – első látásra – valóban impozánsak. Januártól 15 százalékkal emelkedik a minimálbér, és egynegyedével a – középfokú végzettséghez kötött munkakörben dolgozóknak járó – garantált bérminimum. A választási év elején – újabb adományként – további 8 százalékkal emelkedik a minimálbér, valamint 12 százalékkal a garantált bérminimum. A munkáltatók számára nyújtott kormányzati engedmény: 5 százalékponttal, 22 százalékra csökken a szociális hozzájárulási adó; a választási évben újabb 2 százalékpontos mérséklődés következik. Árulkodó a kormányzati ígéret: amennyiben a jövő év első három negyedévében 11 százalékkal emelkedik a bruttó átlagbér, akkor 19,5 százalékra csökken a munkáltatói közteher.

Bevált trükk

A béremelés ebben a körben nagyon is időszerű. Még a jelentős nominális emelkedés ellenére is csak megközelítjük, de nem érjük el a visegrádi országok bérszintjét. Ugyanakkor nem kerülhető meg az a kérdés, ki viselje ennek a béremelésnek a terheit?

A most elhatározott bérintézkedések többletköltségének döntő hányadát a vállalkozások viselik. Ez azért veszélyes, mert Magyarország alacsony szintű versenyképességének egyik oka az a paradox helyzet, hogy a viszonylag alacsony bérek ellenére magasak a vállalkozások bérterhei. Ez különösen igaz a kis- és középvállalkozásokra. A Fidesz felfogása szerint a minimálbérnek az a funkciója, hogy meghatározza azt az adó- és járulékminimumot, amelyet a vállalkozásnak fizetnie kell, azaz a kormány a szokásos trükkjét alkalmazza: adománynak állítja be a béremelést, miközben a következményeket a vállalkozásokra hárítja.

Ez vezérelte az első Orbán-kormányt akkor is, amikor a 2002. évi választást megelőzően két lépésben kétszeresére emelte a minimálbért. A hatás katasztrofális volt: gyakorlatilag tönkretették a könnyűipart, ellehetetlenítették a mezőgazdasági vállalkozások jelentős részét, mintegy 400 ezer munkahelyet sodortak veszélybe. Komoly kockázata van annak, hogy a káros következmények most sem maradnak el, igaz, ezek hosszabb távon jelentkeznek, valamikor a 2018. évi választások után.

A béremelés valóban elengedhetetlen, de nem ilyen formában. A költségvetésnek nagyobb szerepet kell vállalnia, és gyökeresen át kell alakítani a közteherviselés 2010 óta módszeresen eltorzított rendszerét. A jelenlegi kormány öt év alatt 1 400 milliárd forintot vont ki a közszolgáltatásokból: az egészségügyből, az oktatásból, a szociális ellátásból. Ez óriási összeg, többek között emiatt kerültek ezek a területek az ellehetetlenülés határára. A működőképességet sok helyen már csupán az ott dolgozó közalkalmazottak lelkiismeretes, szinte ember feletti munkája tartja fenn. Ezzel nem lehet a végtelenségig visszaélni, miként azt a kormány teszi.

Nem épülhet olyan alapra a gazdaság, amely a társadalom túlzott jövedelmi megosztottságát eredményezi, ahol a népesség egyharmada a jövedelmi szegénység és a társadalmi kirekesztettség körülményei között él. Nálunk már odáig fajultak a jövedelmi viszonyok, hogy a diplomás szociális munkás életkörülményei alig térnek el az ellátottak anyagi helyzetétől. Ezért akár szerkezetében és hangsúlyaiban egyaránt radikálisan mielőbb át kell rendezni a költségvetést.

Ma az uniós forrásoknak köszönhető gazdasági növekedésből mintegy évi 400 milliárd forint többletbevétel keletkezik a költségvetésben. Ennek jelentős hányadát a közszféra szolgáltatási szintjének növelésére kellene fordítani. Nem tekinthető normális dolognak, hogy ma több közpénz áramlik a sportba, ezen belül is főképp a labdarúgásba, mint a felsőoktatásba. Miként irreális a mai körülmények között minden kisvárosba stadiont építeni. Miért kell kivásárolni az energetikai és közműszolgáltatókat? Az előbbi évi 80 milliárd, az utóbbi két évre 140 milliárd forint. A Magyar Nemzeti Bank a mai napig nem tekinti közpénznek a magyar fizetőeszköz általa jelentős mértékben befolyásolt, közvetetten, de olykor közvetlenül is a magyar állampolgárokkal megfizettetett leértékelődéséből származó nyereséget, és abból évente százmilliárdot költ – korántsem a kis jövedelmű népesség érdekeit szolgáló – presztízsvásárlásokra.

Torz az adórendszer

A közpénzpazarló, de nem a közérdeket szolgáló hatalomgyakorlói intézkedések sora sajnos hosszan folytatható. Kérdés, miért, kinek, minek az érdekében történik mindez? Miért vásárolnak az állam nevében újabb vagyonelemeket, miért emelik a miniszterelnök Várba költözésére rendelkezésre bocsátott állami forrásokat, és miért építenek még NB II-es futballcsapatoknak is villanyfényes stadiont? Csak az érdekesség kedvéért: a költségvetés rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzatának elosztásánál a negyedik és ötödik legnagyobb tétel a sportra és a kommunikációra szánt amúgy is tetemes kiadások növelését célozta. Tehát lenne miből átcsoportosítani a versenyszféra bérterheinek mérséklésére.

A jelenlegi kormány regnálása során teljesen eltorzult az adórendszer. Ma milliárdos vagyonokat lehet illetékmentesen, bármilyen közteher megfizetése nélkül örökölni vagy ajándékozni. Korábban az adóbevételek két nagy forrását jelentő személyi jövedelemadó és az általános fogyasztási adó egyensúlyban volt. Ez azt jelentette, hogy a közterhek mintegy felét a jövedelemmel rendelkezők, a többkulcsos adónak megfelelően, a jövedelmeik arányában viselték. A másik fele jutott a fogyasztás arányában fizetett adókra, amit tehát a fogyasztásának megfelelően viselt a lakosság. Ma a két adónem egyesített bevételének csupán egyharmadát adja a jövedelemadó, és kétharmadát a fogyasztásra terhelt adó. Azaz: ma lényegesen kevesebb közterhet viselnek a magas jövedelműek, és sokkal többet a nyugdíjasok, a munkanélküliek, a nagycsaládosok. Ez az egyik oka a társadalom kettészakadásának.

A jelenlegi helyzetben tovább nem halasztható a közalkalmazottak fizetésének érzékelhető emelése a közszolgáltatásokban, és ugyanígy elkerülhetetlen a legálisan fizetett bérek jelentős emelése a versenyszférában is. A 100 ezer forintos nettó minimálbér és a nettó 125 ezer forintos garantált bérminimum elérését továbbra is minden foglalkozási szektorban alapfeltételnek kell tekinteni, ehhez azonban európai értékrend, más adó- és jövedelempolitika, értelmes gazdaságpolitika szükséges. Ettől messze vagyunk.

A kormány magasnak tűnő bruttó béremelése ellenére jövőre csak 84 800 forint, míg 2018-ban 91 800 forint lesz a nettó minimálbér. A KSH beszüntette ugyan a létminimum számítást, a 2014. évi utolsóként közölt érték 87 400 forint volt, amelyet továbbvezetve 2018-ban 94-95 ezer forintos érték várható, azaz a kormány még arra sem törekszik, hogy a minimálbér legalább akkorra elérje a létminimumot. A garantált bérminimum nettó értéke a bejelentett változások szerint jövőre 107 100 forint, míg 2018-ban 120 ezer forint lesz, azaz még abban az évben sem éri el azt az értéket, amelyet az MSZP már a 2014. évi választási programjában is elengedhetetlennek tartott.

Merre lehetne kitörni?

Kiindulópont az egyik legnagyobb társadalmi problémánk: az Európai Unióban egyike vagyunk a legalacsonyabb foglalkoztatási rátájú országoknak, különösen az alacsony képzettségűek körében dolgoznak kevesen. A foglalkoztatási ráta 2015-ben Ausztriában 71,1 százalék, Magyarországon 63,9 százalék, amennyiben a köz-foglalkoztatottakat – az európai gyakorlatnak megfelelően nem soroljuk a foglalkoztatottakhoz, akkor 59,3 százalék volt. Ezen belül az alapfokú végzettségűeké Ausztriában 46,5, nálunk 34,1 százalék, a középfokú végzettségűeké Ausztriában 71,9, nálunk 70,1 százalék. A felsőfokú végzettségűeké Ausztriában 84,3, nálunk 84,1 százalék.

Azaz a foglalkoztatásban az elmaradásunk az alacsony képzettségűeknél áll fenn. Ennek oka, hogy magas a foglalkoztatás költsége a munkáltatók számára, miközben az átlagosnál kevesebbet keresők számára aránytalanul magas a személyi jövedelemadó és a járulék. Ez az oka annak, a magas bérköltség ellenére a minimálbér nettó értéke nem éri el a hivatalos létminimum szintjét sem.

Ahhoz, hogy a nettó jövedelmek magasabbak, láthatóak, és az Unión belül versenyképesek legyenek, csökkenteni kell a munkáltatók bérköltségét. Ma a versenyképesség egyik legnagyobb akadálya, hogy különösen az alacsony kereseteknél aránytalanul magas a munkáltatói teher, ahogy azt a szakmai zsargonban mondják: magas az adóék. Ezen túlmenően a minimálbér rendkívül alacsony, és – vásárlóértékét tekintve – 2010 óta jelentősen romlott a helyzet: a minimálbér bruttó értéke öt év alatt 42,9 százalékkal nőtt, míg a nettó minimálbér csupán 14,2 százalékkal, azaz vásárlóértéke 2,3 százalékkal csökkent. Az egész adópolitika a magas jövedelműeknek kedvez az egykulcsos adóval, és az adójóváírás megszüntetésével: a munkavállalók kétharmadának egyértelműen nőtt az adója, míg csupán egynegyedüké csökkent. Igaz, ezen belül a legmagasabb jövedelmű egytizedük igen jól járt. Ezért olyan megoldást kell választani, hogy az átlag alatti kereseteknél egyidejűleg csökkenjen a munkáltató bérköltsége, valamint a munkavállaló adója, azaz emelkedjen a nettó kereset.

Ezt szolgálnák az alábbi intézkedések:

1. Havi 300 ezer forint alatti kereset esetén havonta 50 ezer forintig, azaz évi 600 ezer forintig legyen adó- és járulékmentes a bér a munkáltatónak és minden munkavállalónak egyaránt.

2. Az 50 ezer forint és a 200 ezer forint közötti kereset személyi jövedelemadójára adójóváírást érvényesüljön, így az adómérték 8 százalékról indul, és 200 ezer forintnál éri el a 15 százalékot a jelenleg hatályos 18,5 százalékos munkavállalói járulék változatlanul hagyásával.

3. A minimálbér havi 118 500 forint legyen. A fenti adó- és járulékterhek mellett a nettó minimálbér 100 725 forint, azaz a jelenleginél 36,5 százalékkal magasabb lesz. Ez az igen jelentős nettó minimálbér-emelés így oly módon megy végbe, hogy eközben a munkáltatói teher is csökken évi 132 ezer forinttal.

A változtatás hatására igazságosabb lenne az adórendszer, nőhet a foglalkoztatás, különösen a kis- és középvállalkozásoknál; fehéredhet a gazdaság, mert a bérterhek csökkenésével már kevésbé éri meg feketén foglalkoztatni. A jelentős nettó béremeléssel nőhet a fogyasztás, amely húzza magával a termelést, azon keresztül pedig az egész gazdaságot.

Természetesen további modellszámításokra van szükség annak pontos meghatározásához, hogy a fizetésemelésnek milyen multiplikatív hatásai vannak, ebből milyen növekedési többlet és adóbevétel emelkedés fakadhat.

Multik javára, kicsik kárára

Az alacsony fizetések problémáját ma már a munkáltatók is széles körben érzékelik, és próbálnak tenni ellene. A versenyszférában ugyanis – egyre több foglalkozás esetében – nő a munkaerőhiány. A kormány nem ezt az utat járja. A kormányzati kommunikáció azt állítja, hogy a szociális hozzájárulási adó és a társasági nyereségadó csökkentése kompenzálja a béremelés költségeit.

Ez azonban egyáltalán nem így jelentkezik a gyakorlatban. A kis- és közepes vállalkozások terhei jelentősen növekednek, míg a nagyvállalatoké csökkennek. A társasági adó mértéke látszólag jelentősen mérséklődik, hiszen jelenleg az adó kulcsa 500 millió forintig 10, felette 19 százalék. A jövő évtől a kulcs egységesen 9 százalék lesz. Attól eltekintve, hogy a társasági adó ilyetén átalakítása sérti az uniós adóirányelveket, a vállalatoknak csak igen csekély hányada fizet 19 százalékos kulcs szerint nyereségadót, a kkv szektor cégeinek többsége legfeljebb a 10 százalékos adót fizeti, míg a munkavállalóik többsége a kötelező emeléssel érintett bérkategóriákba tartozik. Ezért ezeknek a vállalkozásoknak jelentősen megemelkednek a bérterheik, sokaknak feltehetően kigazdálkodhatatlan mértékben. A nagyvállalatoknál, különösen a multinacionális cégeknél, csak kevesen keresnek minimálbért vagy garantált bérminimumot, azaz e vállalati kör számára az intézkedések kedvezőek. Összességében a – kommunikációtól eltérően – törvénnyel alátámasztott átcsoportosítást hajt végre a kormány a kkv szektor rovására, a multik javára.

Társadalmi párbeszédre, szakmai egyeztetésre és természetesen vitákra van szükség, hogy a fizetésemelési program a társadalom széles körében egyetértésre találjon. Sajnos ez a hozzáállás a kormánytól teljesen idegen, csak a kinyilatkoztatást, esetleg a látszategyeztetést, a nyomásgyakorlást ismerik és alkalmazzák.

Forrás: Népszava