A diákok úgy helyretették Lázárt, hogy az Alaptörvény adta a másikat

 „Mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához”

A Független Diákparlament (FDP) elhatárolódik Lázár János kijelentéseitől, és felszólítja, hogy haladéktalanul igazodjon Magyarország Alaptörvényéhez, melynek hetedik cikkeje alapján „Az állam és az egyházak külön működnek.” illetve „Mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához.” – írta közleményében a diákszervezet.

Szavaik szerint az oktatás szereplőinek, a diákoknak joguk van olyan oktatási rendszerben tanulni, mely független minden felekezettől és vallási meggyőződéstől.

Az intézményeknek és tanároknak pedig kötelességük ehhez igazodva oktatni – magyarázták, hozzátéve:

Az oktatás tartalmának valódi alapját kizárólag a tudomány képezi, mely konszenzuson, tényeken és racionalitáson alapul. Bármilyen más alap Magyarország jelenlegi és jövőbeli társadalma számára káros és elfogadhatatlan.

Felszólították Lázár Jánost, hogy tartózkodjon az Alaptörvénybe ütköző kijelentésektől, és tartsa tiszteletben az ország jövőjét jelentő oktatás független és tudományos alapjait.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a miniszterelnökséget vezető miniszter november végén arról beszélt, hogy a kormány meggyőződése szerint a legtöbb, amit egy diáknak adni lehet, hogy jó keresztényt, illetve keresztyént és jó magyart nevelnek belőle. Ami ezen túl van, az vitatható, megkérdőjelezhető, és nem tudni, kiállja-e a következő évszázadok próbáját.

Forrás: 24.hu