A fuvarozók szerint továbbra sem egyértelműek a részletszabályok a német minimálbérrel kapcsolatban

Az Európai Bizottság már egyeztet Németországgal az ügyben

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) szerint továbbra sem egyértelműek a részletszabályok a német minimálbérrel kapcsolatban, a szervezet egyelőre arra sem tud válaszolni, hogyan számfejtik majd a cégek az érintett fuvarozók januári bérét, miközben az Európai Bizottság már egyeztet Németországgal az ügyben – tudta meg az MTI kedden az MKFE-től.

    Németországban január 1-jével vezették be a valamennyi ágazatban egységesen kötelező, óránkénti 8,5 eurós (mintegy 2700 forint) minimálbér intézményét. A szabály az ország területén folytatott munkavégzésre vonatkozik, így azokban az esetekben is, amikor a munkavállaló csak ideiglenesen tartózkodik Németországban, és nem németországi székhelyű cég alkalmazásában áll. A minimálbér így a külföldi szállítmányozó cégek alkalmazottainak is jár, amíg német területen végeznek munkát, akkor is, ha csupán átutaznak az országon.

    Az MKFE az MTI érdeklődésére kedden azt írta: részben választ kaptak a német Szövetségi Munkaügyi és Szociális Minisztériumnak január 8-án eljuttatott kérdéseikre, ugyanakkor több részletszabály – így a minimálbér megfizetése, a bérszámfejtés, a munkaidő feljegyzése, az ellenőrzés – ennek ellenére sem egyértelmű. Hozzáfűzik: nem tudják, a cégek hogyan számfejtik majd érintett alkalmazottaik januári bérét.

    A magyar fuvarozói érdekképviseletek mellett a lengyel, a cseh, a szlovák és a román egyesületek is felléptek az ügyben, és ehhez az összefogáshoz csatlakoztak a balti államok, továbbá Románia, Bulgária és Horvátország, Szlovénia is – jelezte az MKFE.

    Hozzáfűzik: egyelőre nem tudnak arról, hogy bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt magyar fuvarozókat megbírságoltak volna. Az MKFE felhívja tagjai figyelmét arra is, hogy a német hatóságok hivatalos álláspontja a szabályozás hatályát, valamint a bejelentési kötelezettséget illetően változatlan, így utóbbi elmulasztása 30 000 euróig terjedő bírságot vonhat maga után.

    „Egyre több országban látják úgy, hogy a német intézkedés indokolatlanul versenykorlátozó, több ponton is sértheti az Európai Unió jogát és az egységes piac alapelveit, amellett, hogy jelentős adminisztratív terheket ró az érintettekre” – hangsúlyozza az MKFE.

    A Der Spiegel német hírmagazin múlt pénteken írt arról, hogy az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a német kormánytól arról, hogy miért terjed ki a minimálbérről szóló törvény hatálya a külföldi fuvarozó cégek alkalmazottaira akkor is, amikor csupán átutaznak az országon. A lap értesülései szerint a brüsszeli bizottság hozzákezdett az esetleges kötelezettségszegési eljárást megelőző úgynevezett strukturált párbeszédhez.