A jövő a modern rabszolgaság?

”Munkaalapú” társadalom

A messzi múltat idézi az a vízió, amellyel Orbán Viktor a „munkaalapú” társadalmat megvalósítani kívánja. A közmunkára és jórészt az alacsony képzettségű munkaerőre épülő elképzelés tömegeket taszít kiszolgáltatott helyzetbe, és egyfajta modern rabszolgaság kialakulását vetíti előre – olvasható a 168 órában.
 
   Megérne egy pszichológiai elemzést, vajon milyen tényezők befolyásolják a kormányfőt a gazdaság és a társadalom működéséről kialakított képében, és hogyan motiválják sajátos vízióinak kialakításában? Túlságosan egyszerű magyarázat, hogy mindent a hatalmi szempontok befolyásolnak csupán, és a célja az ország egészének alávetése és saját, valamint pártja kizárólagos pozícióinak bebetonozása. Ellentmondásokkal teli és racionális alapon sokszor nehezen értelmezhető megnyilatkozásaiból az tűnik ki, hogy még ennél is többet akar, egyfajta fanatikus elhivatottsággal, ellentmondást nem tűrve igyekszik mindent a maga képére formálni.
 
   Egyik iskolapéldája ennek az oktatás rendszerének átalakítása. Vannak ebben egyszerűen értelmezhető elemek, például a teljes centralizáció, az abszolút központi irányítás, az egységesített és átideologizált tananyag és a hatalmas forráskivonás. Ezeket lehet és kell vitatni – bár minden hatás nélkül –, de a közvetlen cél jól követhető és nyilvánvaló. Ezeknél jóval mélyrehatóbb elképzelést tükröznek azok a társadalmi struktúrát jelentősen érintő lépések, amelyek a „kiművelt emberfők” helyett a kevésbé képzett vagy képzetlen emberek sokaságára igyekeznek építeni az ország jövőjét.
 
   Ezt az irányt mutatja Orbánék szinte minden oktatási és munkaerőpiaci intézkedése. Bár teljesen nyilvánvaló, hogy a közmunka mesterséges felfuttatása alig teremt értéket, drága és a tényleges munkához jutást sem segíti elő, hanem immár több százezres tömeg leszakadását konzerválja, a Fidesz-kormány továbbra is főként erre alapozza a foglalkoztatás növelését. Finoman szólva is meghökkentő, hogy a kormányfő ráadásul úgy említi a közmunkát, mint az egyik legnagyobb jótéteményt a cigányság számára. Komolyan gondolja, hogy ez közelebb hozza a cigányság ezernyi problémájának megoldását?
 
   A leginkább riasztó a tanköteles korhatár leszállítása és a duális szakképzés erőltetése, ami beláthatatlanul káros következményekkel járhat. A napokban a szokásos rádióinterjújában Orbán kijelentette, hogy „ a sikeres élethez az út a szakmán keresztül vezet”. Mondja ezt az az ember, aki – sok politikus párttársához hasonlóan – soha nem dolgozott a saját szakmájában. Tegyük gyorsan hozzá, hogy a kormányfő „szakmán” nem a felsőfokú végzettség nyújtotta képesítést érti, hanem a kétkezi munkát, amely szerinte a munka alapú társadalom alapja. Túl sok a diplomás – állította már többször –, helyettük szakikra van szükség, akiknek az agyát nem kell túlterhelni felesleges tudással, elég, ha a szakmájukhoz konyítanak.
 
   Pont erre jó szerinte a duális szakképzés, amelynek a lényege az, hogy a közismereti tárgyak csupán a tanterv 30 százalékát adják, és a tanulók szinte kezdettől fogva konkrét munkahelyen gyakorolnak. Lényegében visszatér tehát a régi jó inasrendszer, ahol a tanuló közvetlenül sajátíthatja el választott szakmája fortélyait. Ez elvileg akár üdvös is lehetne, mert gyakorlott szakemberekre tényleg szükség van, a baj csak az, hogy a munkaerőpiac már nem így működik. Minden felmérés azt mutatja, hogy csekély azoknak a száma, akik egy életen át ugyanazt a munkát végzik, inkább az a jellemző, hogy az emberek többször váltanak munkakört. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha az ehhez szükséges alaptudással és képességgel rendelkeznek, amit viszont a duális szakképzés Orbánék által kitalált rendszere nem biztosít.
 
   Még ennél is nagyobb baj, hogy ez a forma zsákutca, mert nincs átjárása más, magasabb szintű oktatási formába. Ha tehát egy így szakmát szerző munkás lépni szeretne és netán felsőfokú képesítést akarna, elölről kell kezdenie a középiskolát, ami hatalmas akadályt jelent számára. Ebből következően szinte teljesen ki lesz szolgáltatva a piac változásainak és a munkaadó kénye-kedvének: ha csökken az igény a szakmája iránt, vagy ha a főnöke éppen leépít, aligha lesz esélye újra a saját szakmájában elhelyezkedni, máshoz pedig nem ért. Marad a segédmunka, a közmunka és/vagy a munkanélküliség.
 
   Minden hazai és külföldi statisztika egybehangzóan azt mutatja, hogy a legnagyobb eséllyel a piacon a magasabb képzettségűek találnak munkát: hazánkban a felsőfokú végzettségűek körében feleakkora a munkanélküliség, mint az alacsonyabb iskolázottságúaknál, a fizetésük viszont átlagosan a duplája. Az EU meghirdetett célja, hogy a fiatalok legalább 40 százaléka rendelkezzen diplomával, mert a modern gazdaságoknak magasan képzett, és szükség esetén viszonylag könnyen átképezhető szakemberekre van elsősorban szükségük. Orbánék pont az ellenkező irányba haladnak: diplomások helyett az alulképzett, rugalmatlan munkaerő arányát akarják növelni.
 
   A legrosszabb helyzetbe azok fognak kerülni, akik a kötelező oktatási korhatár 16 évre csökkentése nyomán semmilyen képesítést nem szereznek és szinte még gyerekként dolgozniuk kellene. Nekik vajon milyen esélyeik vannak, hol tudnak minden tudás és tapasztalat nélkül elhelyezkedni? Számukra legfeljebb a közmunka lehet a perspektíva, és a mélyszegénység. A tények azt mutatják, hogy az iskolaelhagyók száma nálunk már most is rendkívül magas, a gazdasági elemzések ezt az egyik nagy problémaként jelölik meg. Akárcsak azt, hogy az érintettek a már amúgy is leszakadt rétegekből kerülnek ki, azaz a kilátástalan társadalmi helyzet öröklődik. Az oktatási rendszer fideszes átalakítása ezt a folyamatot gyorsítja, és egyre többeket taszít modern rabszolgaságba, amelyből nem látszik a kiút. Tényleg ez a fejlődés útja? Ezt a jövőt akarjuk? – See more at:
 
Forrás: 168 óra