A kezdet vége, vagy a vég kezdete?

MASZSZ kongresszus

2013 május elsején három nagy szakszervezeti konföderáció bejelentette, hogy egyesülni kíván a magyar munkavállalók érdekeinek jobb képviselete érdekében. Az egyesülési folyamat ezen a héten lezárul (?), bár sajnos nem az eredeti tervnek megfelelően. A történet ismét megmutatta a magyar szakszervezeti mozgalom minden gyengeségét, és számos kérdést vet fel a jövőre nézve. Rácz Gábor véleménye a dynamo.blog.hu-n.

   A rendszerváltás után kialakult konföderációs struktúra – a hat konföderáció – már az ezredforduló környékén sem volt igazán hatékony, mégis egészen 2013-ig kellett várnunk, hogy végre elinduljon egy egyesülési folyamat. Sokan bíztunk abban, hogy hosszú idő után pozitív folyamatok indulhatna meg a magyar szakszervezeti mozgalmon belül. Sajnos a tavaly novemberre várt egyesülés elmaradt és most már tudjuk, hogy ez az eredetileg tervezett formában egyelőre nem fog megvalósulni, bár azt szinte minden érintett tudja, hogy hosszú távon az egyesülésnek nincs alternatívája.
 
 A kudarc okai sokfélék.
 
   Az egyesülni akaró konföderációk már a folyamat elején bekódoltak maguknak egy kockázati tényezőt, mivel viszonylag rövid időt (1,5 év) adtak maguknak arra, hogy egy bonyolult és sokszereplős tárgyalási folyamatot sikeresen lebonyolítsanak. Ebben lehet, hogy az is motiválta őket, hogy mindenki érezte az egyesülés szükségességét és azt, hogy már így is jócskán el vannak késve vele hiszen időközben a kormány politikájának köszönhetően a szakszervezetek helyzete sokat romlott. Az eltérő szervezeti kultúrával és működési móddal rendelkező már önmagukban is bonyolult szervezeti struktúráknak számító konföderációk működésének összehangolása rendkívül kényes feladat, különösen ha ráadásul három szereplőről van szó. Egy anekdota szerint egy nemzetközi szakszervezeti találkozó alkalmával, amikor az ott jelen lévő magyar kollégák elmondták egyesülései terveiket, a német kollégák meg is kérdezték, hogy miért siettetik a folyamatot, hiszen náluk két német konföderáció egyesülése is öt évet vett igénybe. Utólag visszanézve – bár ezt sokan még ma nem akarják elismerni – az idő valóban túl kevésnek bizonyult a problémák részletes átbeszélésére.
 
   A szakszervezeti mozgalom ágazati és konföderációs megosztottságának okai között a vezetők közötti személyi ellentétek is komoly szerepet játszottak, és játszanak ma is. Ebből a szempontból nem könnyítette meg az egyesülési folyamatot, hogy számos ágazati szakszervezet és a konföderációk vezetőségében még mindig olyan már kiöregedett vezetők ülnek, akik részesei voltak az elmúlt évtizedek konfliktusainak. Sokan közülük nem szívesen adnák fel pozícióikat, márpedig az egyesülés nyilván újrarajzolná a belső erőviszonyokat.  Ezen kívül az új szervezet alapszabálya körül, valamint közös vagyon kérdése körül sem sikerült minden vitát tisztázni.
 
    A fentieken kívül volt még egy súlyos probléma, ami igazán csak tavaly év végén vélt világossá a felek számára. Az eddig működő konföderációk eddig jól körülhatárolhatóan vagy a közszférában vagy a magánszférában tevékenykedtek. A MASZSZ viszont egy olyan új konföderáció lenne, ami mind a két szférában tevékenykedne és jelen lenne mind a két szféra érdekegyeztető fórumában. Ez volt egyébként az egyesülés egyik fő célja is. Ebben a két különböző szférában azonban sokban eltér a munkavállalói érdekvédelem és a társadalmi párbeszéd gyakorlata. Eltérő jogszabályok vonatkoznak a két szféra munkavállalóira és munkaügyi kapcsolataira. Más dolog egy magántulajdonossal egyeztetni és más a kormánnyal, mások a bérviszonyok, a munkakörülmények és ebből kifolyólag mások a munkavállalók problémái is. Ebből kifolyólag a két szféra munkavállalóinak érdekei sem mindig azonosak legalábbis rövid távon. A jelenlegi kormány pedig eddig nagyon ügyesen volt képes az ilyen típusú érdekkülönbségeket kihasználva szembefordítani egymással különböző társadalmi csoportokat. Ez most is sikerült neki. Ez a probléma tavaly év végén a kormánnyal folytatott bértárgyalások során vált igazán látványossá, amikor az egyesülni kívánó versenyszféra és közszféra szakszervezetek álláspontja markánsan elvált egymásról a 2015 évre vonatkozó bérmegállapodás kapcsán. A SZEF nem volt hajlandó elfogadni a 3,5 százalékos minimálbér-emelést, mivel a közszférában már hosszú ideje nem volt rendes bérfejlesztés, míg az MSZOSZ elfogadta ezt, mivel úgy vélte, hogy a magánszektorban dolgozok számára ez is elfogadható. Legkésőbb ettől a pillanattól fogva biztosra vehettük, hogy nem fog létrejönni a végleges egyesülés. Világossá vált, hogy a felek nem tudtak közös szakszervezeti stratégiát kialakítani. Ez súlyos kudarc a Pataky-Varga-Székely vezette MASZSZ vezetőség számára – ami tovább rombolja a magyar szakszervezetek amúgy sem túl jó társadalmi megítélését – bár ez a kudarc nyilván nem csak ennek a három embernek a felelőssége. 
 
   A kérdés az, hogy innen hogyan tovább?
 
   A most hétvégi MASZSZ kongresszuson két fő lehetséges irányt vehetnek az események. Az egyik, hogy a SZEF végérvényesen szakít a MASZSZ-al, és ezzel az egyesülés végérvényesen ellehetetlenül. Ez kevéssé valószínű, de nem zárható ki teljesen. Ebben az esetben az Autonómok és az MSZOSZ egyesülésével létrejövő „kis” MASZSZ alapvetően mint versenyszféra konföderációként folytatná tovább a tevékenységét. A másik lehetőség, hogy a bár nem jön létre a végleges egyesülés a SZEF mint önálló szervezetként továbbra is a MASZSZ tagja marad és az újonnan megválasztott vezetőség feladata lesz, hogy egy nyilván hosszabb és nehéz tárgyalási folyamat elindításával – a stratégiai és szervezeti problémák feloldásával – végül mégis létrehozza majd a teljes egyesülést valamikor a jövőben. Hogy ez hogyan oldható meg, az persze nagy kérdés. Nyilván sok fog azon múlni, hogy az újonnan megválasztott vezetőség milyen összetételű lesz és milyen politikát fog folytatni.
 
    És akkor lássuk a hétvége másik nagy kérdését: kik lehetnek az új vezetői a MASZSZ-nak.
 
   Nyilvánvaló, hogy a szakszervezeti mozgalomban már jó ideje esedékes lenne a generációs fiatalítás. Ez önmagában még nem hozná el a mozgalom megújulását, de annak mindenképpen szükséges előfeltétele.  A mostani tisztújítás ennek kezdete lehet. Mindkét elnökjelölt – Kordás László és Pallagi Gyula – a fiatalabb generáció tagja, ami mutatja, hogy a fiatalítás szükségességét már általában mindenki belátja. A két személy azonban eltérő életutat járt be és személyiségük is más.
 
    Kordás fiatal kora ellenére már nagyon jelentős szakszervezeti és politikai múlttal rendelkezik már. Fiatal munkásként került be a Vasas Szakszervezetbe. Végigjárva a szamárlétrán az MSZOSZ alelnöke lett, majd később államtitkárrá vált a Munkaügyi Minisztériumban az első Gyurcsány-kormány idején. Később a társadalmi párbeszéd központ vezetője volt. Ilyen széleskörű mozgalmi, politikai és közigazgatási tapasztalatokkal kevesen rendelkeznek manapság. Ugyanakkor ellenzői éppen politikai múltját vetik a szemére „Gyurcsány emberének” titulálva őt. Elfelejtik, hogy Kordás nem pártlogikán került államtitkári székbe (Kordás már több mint 10 éve nem tagja az MSZP-nek.) hanem éppen a szakszervezetek javaslatára került oda. Ugyanígy szemére vetik, hogy komoly szerepet vállalt a Közmunkás Szakszervezet létrehozásában, amit MSZP közeli szervezetnek szoktak tartani, nem teljesen alaptalanul. A közmunkás szakszervezet azonban szakmai szempontból jó munkát végez és olyan helyeken is épített ki szakszervezeti pozíciókat ahol korábban soha nem találkoztak az emberek a szakszervezetekkel és politikai szempontból is legfeljebb csak a kormánypárttal vagy a Jobbikkal találkoznak.  A jelenlegi politikai helyzetben kétségtelenül problémás, ha egy politikai párt politikusai vállalnak szerepet egy szakszervezet megalapításában, de azt a kérdést is tegyük fel: vajon a szakszervezeti vezetőknek miért nem jutott magától eszébe egy ilyen szakszervezet megalapítása, és miért hagyták, hogy egy ilyen egyébként valóban fontos feladatot egy parlamenti párt csináljon meg.
 
  Kétség kívül nem nagyon jellemző sem Magyarországon, sem külföldön, hogy korábban kormányzati tisztséget betöltő személy legyen egy szakszervezeti konföderáció vezetője, és ez megnehezíti Kordás helyzetét. Ugyanakkor mint már feljebb leírtam, jelenleg az egyik legnagyobb probléma, hogy a közszféra és a magánszféra szakszervezetinek működését kellene összehangolnia az új vezetőségnek, márpedig Kordás mind a kért szférában komoly tapasztalatokkal rendelkezik, ami mellette szól.
 
  Kordás ezen kívül aktívabb társadalmi szerepvállalást szeretne a szakszervezetek részéről, és túl akar lépni azon, hogy a szakszervezetek csak a munkahelyeken működő jogsegély szervezetekként működjenek. Szorosabb kapcsolatokat akar a civil társadalom többi szereplőjével, és a munkaügyi kapcsolatokon túlmenően több más társadalmi kérdésbe is bevinné a szakszervezeteket (környezetvédelem, szociális kérdések, emberi jogok stb.). Ez kétségtelenül fontos fordulat lenne, hiszen a civil szféra szereplői jelenleg egymástól elkülönülve folytatják harcaikat, ami jelentősen csökkenti hatékonyságukat. Jellemző a mai viszonyokra, hogy a magyar szakszervezetek annyira bezárkóztak a saját világukba, hogy még olyan fontos kérdésekben sincs jelenleg hivatalos álláspontjuk, mint a TTIP (EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény) pedig hát az közvetve és közvetlenül is érinti a munkavállalók helyzetét.
 
   Pallagi Gyula az építőiparban dolgozók szakszervezetének (ÉFÉDOSZ) elnöke. Pályafutása kevésbé mozgalmas, mint Kordás de szakszervezeti vezetőként már ő sem kezdő. Mivel ö nem vett rész a pártpolitikában, ezért kevésbé lehet támadni mint Kordást, és sokan úgy vélik, hogy neki könnyebb lenne egy pártpolitikától független szakszervezeti mozgalom képét megerősítenie. Bár neki nincsenek tapasztalatai a közszférában, eddig távolságot tudott tartani a konföderációs és ágazatok közötti csatározásoktól, és ezért támogatói abban bíznak, hogy személy könnyében elfogadható lenne a különböző érdekcsoportok számára, ami elősegíthetné az új szervezet megerősítését. Sokam úgy vélik, hogy az új konföderációnak a szakszervezeti munka súlypontját az ágazati és vállalati szintű terepmunkára kell majd összpontosítania, amihez Pallagi ágazati szakszervezet vezetői múltja jó alapot adhat. Kritikusai viszont nem tarják elég karizmatikus személyek. Eddig viszonylag keveset szerepelt a médiában, valamint ellenzői úgy vélik, hogy Ő mint „kompromisszumos” jelölt sokkal inkább függene a régi vezetőktől, és ezért jobban meg is lenne kötve a keze,ami nem lenne szerencsés most, amikor inkább egy erőskezű vezetésre lenne szüksége a MASZSZ.-nak.
 
   Az egyesülési folyamatnak csak a teljes eljelentéktelenedés az alternatívája. A történtek után a megkezdett folyamatot sokkal nehezebb lesz folytatni, mint ezt eredetileg tervezték, de nem is teljesen lehetetlen.  A sikerhez azonban az kellene, hogy egy valóban ütőképes vezetőség álljon fel most hétvégén és a tagság is támogassa majd a munkájában.
 
  Bárhogy is alakuljanak a dolgok most hétvégén, a magyar szakszervezeti mozgalom újra kritikus ponthoz ért. Hogy a mostani kongresszus a kezdet vége vagy a vég kezdete lesz-e, még a jövő kérdése.

Forrás: dinamo.blog.hu