A kisebb áfa nem tett mindent olcsóvá

 A munkaadóknak a felszabaduló forrásokat béremelésére kellene fordítaniuk

A mikro- és kisvállalkozások nem mindig tudják továbbadni az áfacsökkentést a fogyasztóknak. A vendéglátásban nem mérséklődtek az árak, az élelmiszer kereskedelemben hiánycikk lett a baromfihús, ahol pedig van, ott alig csökkent az ára – írja a Népszava.

Csalódhatott, aki arra számított, hogy egy már leszállított, 18 százalékos áfával kifizetett vacsora olcsóbb is lesz, mint amikor még 27 százalék volt rá az áfa. A vendéglátásban ugyanis nagyrészt maradtak az árak, mert nagy arányban dolgoznak minimálbéren, illetve garantált bérminimumon a munkavállalók amit idén ráadásul kötelező emelni. Ezért a kormánynak is az volt a szándéka, hogy a munkaadók az áfacsökkentésből felszabaduló forrásokat a foglalkoztatottak béremelésére, illetve fejlesztésekre fordítsák.

Az önkiszolgáló éttermek, a rendelésre házhoz szállítást vállaló, illetve a munkahelyi étkeztetésben, közétkeztetésben tevékenykedő vállalkozóknak azonban még erre sincs esélyük, mert a törvény számukra továbbra is 27 százalékos áfát ír elő.

A helyzetet csak bonyolítja, ha egy étkezde helyben, asztalnál is felszolgál ételeket, de a vevő el is viheti a kiválasztott fogást. Adóellenőr legyen a talpán, aki például követni tudja, hogy valaki megvette, kifizette az adagját 18 százalékos áfával, hogy helyben fogyassza el, ám becsomagoltatja és elviszi – említett egy kiskaput a Népszavának nyilatkozó gyakorló vendéglős. Az eligazodáson nem segít az adóhatóság által kibocsátott 6 oldalas magyarázó szöveg sem, mert annak értelmezése valamilyen könyvelői képzettséget igényel.

Az áfacsökkentésről már fél évvel ezelőtt megszületett a döntés, ezért jó lett volna, ha egyértelmű végrehajtási utasítás jelent volna meg legalább novemberben – említette a gyakorló szakember. Ebben segíthetett volna, ha a törvény előkészítésekor a döntéshozók a szakmai, érdekvédelmi szervezetekkel is egyeztetnek. A jogszabály diszkriminatív, mert az ágazaton belül önkényesen válogatva szabta meg az eltérő áfakulcsokat, ez pedig a döntéshozók hozzá nem értését bizonyítja – tette hozzá a szakember. A jelenlegi formájában túlságosan aprólékos és túlszabályozott a vendéglátásra kialakított áfaszabályozás.

A kormány 2018-ban a vendéglői áfát 18-ról 5 százalékra tervezi tovább mérsékelni, ami még szélesebbre nyitja az ollót a vendéglői és munkahelyi, illetve közétkeztetés, valamint az önkiszolgáló és házhoz szállító vállalkozások terhei között. Ésszerűbb lenne az ágazatban egységes áfakulcsot alkalmazni. Kérdés, hogy a költségvetés elbírná-e ezt a bevételkiesést – summázta a szakember.

Az élelmiszerek áfájának csökkentése egyszerűbbre és áttekinthetőbbre sikeredett, mint a vendéglátásban. A baromfi és a tojás forgalmi adója 27 százalékról, a friss tejé 18 százalékról zuhant 5 százalékra. Ráadásul a sertéshússal ellentétben, a baromfinál a belsőségek is a kedvezőbb áfakörbe kerültek.

Az agrárminiszter a múlt héten további áfacsökkentéseket ígért 2018-ban is bizonyos feldolgozott élelmiszeripari termékek esetében, de többet egyelőre nem árult el. Agrárszakemberek az illegális kereskedelemmel rendkívül fertőzött zöldség-gyümölcs ágazatot javasolták, de szorgalmazzák a sokak számára drága édesvízi halak, a félkemény sajtok, a tejföl, a túró áfájának mérséklését is.

A kereskedők – elsősorban az élelmiszer kereskedelmi láncok -, nem csak ígérték, de valóban továbbadták a baromfi és a tojás esetében az áfa 17 százalékos mérséklését a fogyasztói árakban, illetve a friss tej esetében a 11 százalékot. A mikro- és kisvállalkozók közül akadhatnak, akik a kötelező minimálbér és garantált bérminimum emelés miatt rákényszerülhetnek, hogy az áfacsökkentésnek legföljebb csak egy részét adják tovább a vásárlóknak, mert a felszabaduló összegből emelhetik a munkavállalóik fizetését. Nem is igen tehetnek mást, hiszen a forgalomból kell kitermelniük a béremelések költségeit, ám főleg a kistelepüléseken a fogyasztás nagyjából állandó, ott nincs sok esély a bevételek érdemi növelésére.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) januári adatai mutatják majd meg az idei áfacsökkentés hatását – nyilatkozta a Népszavának Vámos György, az Országos kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. Igaz, az árak hullámzóak lehetnek, mert azokat befolyásolhatja az alapanyagárak alakulása is. Tavaly a sertéshús ára például az áfacsökkentést követően ugyan lejjebb kúszott, ám a nemzetközi piacon bekövetkezett áremelkedés miatt az árak az év közepére visszahíztak az áfacsökkentés előtti szintre. Ugyanez megtörténhet az idei áfacsökkentéssel érintett termékek esetében is.

A tojáshiány egyelőre nem valószínű, hogy feljebb húzza az árakat, mert a keresletet kielégíthetik a kereskedők importból is. A madárinfluenza viszont alaposan megtizedelte a hazai baromfi és víziszárnyas állományt, ami feljebb hajthatja az árakat. Becslések szerint mintegy 3 millió jószágot kellett kényszerből levágni.

A friss tej ára azért nem zuhant a mélybe a jelentős áfacsökkentés hatására sem, mert a termelők jelentős része a felvásárlási árak emelkedése ellenére is, még mindig veszteséges és az európai piacon is növekedtek az árak.

A vásárló mégis élvezheti az áfacsökkentés előnyeit, hiszen ha nem lett volna, akkor még többet kellene fizetnie ezekért termékekért – jegyezte meg Vámos György. A víziszárnyasok esetében éppen a járvány miatt visszaesett az export, így hamarabb helyreállhat a kereslet-kínálat aránya, de hogy végül hogyan alakulnak az árak, az csak később fog kiderülni.

Akcióban az áruházláncok

A Spar után egy hét eltolással a Tesco is ezer forint alatt kínált csirkemellel csábított vásárlásra. Mindkettő rácsodálkozott, hogy mekkora az igény a kifejezetten akcióban értékesített húsra – öt-tíz kilójával is vitték. Volt ahol néhány óra alatt kiürültek a pultok, és a bizonytalan ideig tartó újratöltésig sokan hoppon maradtak. Más boltok a korábbi akciós szintre szállították le a kedvelt fehérhús az egyébként 1500 forintnál is magasabb kilónkénti árát, nem is volt akkora a kereslet rá. A piacokon volt legkevésbé érezhető az áfahatás, egy-két akciózó árus kivételével nagyjából maradtak a korábbi árak.

Forrás: Népszava