A legalább két gyermeket nevelőknek jár ingyenebéd

Szeptember 1-jétől azok a bölcsődés és óvodás gyerekek részesülnek ingyenes közétkeztetésben, akiknek a családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a havi nettó 89 ezer forintot – jelentette be tegnap ismét Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) parlamenti államtitkára.

A kormány a jövő évi költségvetés előkészítésekor közölte, hogy a következő tanévtől az óvodások és bölcsődések 90 százalékának biztosít majd ingyenes háromszori étkezést. Az EMMI korábbi tájékoztatása szerint 230 ezerrel, 320 ezerre nő az ingyenes étkeztetésben részt vevők száma.

A jövedelmi statisztikák szerint az átlagosan kereső két- vagy annál több gyermekesek már biztosan kapnak majd támogatást (tavaly a kétgyermekeseknél az átlagos egy főre jutó jövedelem éppen 89 ezer forint volt, a három- vagy többgyermekeseknél 81 ezernél kisebb ez a szám).

A további részleteket a vg.hu oldalon olvashatják: tovább»