A létminimum legyen a minimálbér fokmérője

Az európai uniós tagországokban ki kell alakítani a minimálbér fogalmának egységes logikai rendszerét, és biztosítani kell a gyakorlatban is, hogy a minimálbér ne lehessen az adott országban megállapított létminimum alatt – mondta Brüsszelben Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti képviselője és Gúr Nándor, a párt országgyűlési képviselője.

 

Jelenleg 68 750 forintos magyarországi minimálbér – ami 608 forintos órabérnek felel meg – tarthatatlan mértékben, messze leszakadt a 93 ezer forintos havi létminimumtól – közölte az uniós képviselő, aki szerint jelenleg minimális alapkövetelmény lenne a nettó százezer forintos minimálbér, de ennél feljebb kellene menni. Megjegyezte, hogy az egyes országok gazdasági teljesítményét is figyelembe véve a magyar versenyképességi küszöböt az 1400 forintos minimálórabér jelentené.

Az MSZP olyan szándéknyilatkozatra készül – mondta Szanyi Tibor -, hogy “kőbe vési” az európai minimálbér alapjait Magyarországon. “Igazságosabb minimálbérrendszert szeretnénk kidolgozni, és azt is szeretnénk, ha ez a magyar modell kapós példa lenne a többi ország számára is” – mondta Szanyi Tibor, egyúttal reményének adott hangot, hogy még ebben az EP-ciklusban meg tudják alkotni az európai minimálbér minden európai dolgozó számára átlátható fogalmát és gyakorlatát.

A további részleteket a Népszava.hu oldalon olvashatják: tovább»