A rugalmas korhatár

 Nyugdíjba vonulási szabályok

„Nyugdíjba vonulási szabályok Magyarországon – nyertesek és vesztesek” címmel fontos tanulmány jelent meg a Közgazdasági Szemle tavaly decemberi számában. A cikk a rugalmas nyugdíjkorhatár bevezetése mellett érvel, amelynek kapcsán a megfelelő bónusz–málusz-rendszer révén a nyugdíj összegét növeli, ha nő a szolgálati idő és a nyugdíjba vonulási életkor, illetve csökkenti, ha e két tényező alacsonyabb. A javaslat következménye, hogy a nők kedvezményes nyugdíját a mai formájában meg kellene szüntetni – írja a Világgazdaság.

Mi indokolja, hogy egyre gyakrabban merülnek föl a nyugdíjrendszer reformjával kapcsolatos komoly kezdeményezések? Az utóbbi időben három nagy horderejű javaslat is vitát generált: a nyugdíjjogosultságok gyermekszámhoz kötése, a nők mintájára a férfiak kedvezményes nyugdíjának bevezetése, valamint az említett rugalmas rendszerre történő átállás szorgalmazása.

Az okok nyilvánvalók: a demográfiai, kivándorlási és foglalkoztatási folyamatok eredőjeként a nyugdíjrendszer finanszírozhatósága súlyos válságba kerülhet. A romlást erősíti a szociális hozzájárulási adó 2017-től bevezetett és több évre tervezett csökkentése is, amely közel 400 milliárdos lyukat üthet a nyugdíjkasszába idén (ezt részben ellensúlyozhatja a minimálbér-növelés nyomán bekövetkező átlagbér-emelkedés, ha bírják majd a vállalkozások a bérnyomást).

A nyugdíjrendszer reformja elkerülhetetlen, a kérdés csak az, hogy előbb vagy utóbb kényszerül-e a törvényhozó a beavatkozásra, s amikor rákényszerül, milyen mérvű és irányú változtatásra lesz hajlandó. Az MNB elemzése szerint a rendszer nagyjából húsz évig finanszírozható súlyosabb gondok nélkül, ez a tanulmány azonban még nem vehette figyelembe a hatéves bérmegállapodás nyugdíjbevételeket érintő hatásait, és nem foglalkozott a külföldön dolgozó félmillió magyar hazai nyugdíjjárulékának kiesésével sem.

A változtatásra irányuló erős nyomást jelzi a férfiak kedvezményes nyugdíjának bevezetésére vonatkozó igény. A férfiak súlyos sérelmeket szenvedtek az egészségügyi (2011) és a szociális (2015) ellátórendszereket felforgató átalakítások következtében. Megszűnt a rokkantsági nyugdíj jogintézménye, és a megváltozott munkaképességű személyek ellátásai saját jogú nyugdíj helyett egészségbiztosítási pénzbeli ellátássá alakultak.

Ennek következtében kevesebb lett az új ellátásra jogosult, az ellátások összege átlagosan egyharmaddal esett, a korhatárnál fiatalabbak száma pedig az elmúlt négy évben kevesebb mint a felére, 378 ezer főre zuhant (a korábbi 807 ezer rokkantsági nyugdíjasból sokan öregségi nyugdíjassá váltak). Ennek a legfőbb kárvallottjai a férfiak, mert a rokkantsági nyugdíjasok körében ők alkották a többséget.

Őket ráadásul fokozottan szeretnék visszaterelni a munka világába – ma ez a rehabilitáció elsődleges célja –, aminek többségükben képtelenek megfelelni, így rövid időn belül kiesnek még ebből az elszegényített ellátási körből is, és még mindig sok évük van hátra a nyugdíjkorhatáruk betöltéséig. Számukra megváltás lenne, ha korhatár előtti nyugdíjat igényelhetnének. Ennek a nyugdíjnak a megszüntetése az összes férfit hátrányosan érintette. Különösen fájdalmas volt ez azoknak, akik az egészségre ártalmas munkakörökben dolgoztak, mert 2015 óta semmilyen módon nem kompenzálják a rendkívüli munkakörülményeket. (A nőknek sem, de ők élhetnek a kedvezményes nyugdíj lehetőségével.)

Érthetetlenné teszi a korkedvezmény megszüntetését az a tény, hogy ez nem került az államnak egy fillérjébe sem, hiszen a munkáltatóknak kellett megfizetniük a korkedvezmény árát egy külön járulék formájában. A korhatár előtti ellátásokra még e változtatások után is a nyugdíjkassza 5 százaléka megy el, kétharmadannyi, mint a nők kedvezményes nyugdíjára.
Ha a társadalmi ranglétrán lefelé lépdelünk, beleütközünk a szociális ellátórendszerre szoruló milliós tömegbe.

A lényegi hatásköröket az önkormányzatoktól elvéve áttelepítették a járási hivatalokhoz, a korábbi szociális segélyezés megszűnt, helyette bevezették a bruttó 22 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatást, illetőleg a munkavégzésre végképp nem alkalmas személyeknél az egészségkárosodási támogatást. Ezeket többségükben férfiak igénylik, akik abban az esetben, ha nem felelnek meg ezek feltételeinek, már csak az önkormányzatok jóindulatában reménykedhetnek. Ott viszont csak a települési támogatás lehetősége maradt, központi források nélkül.

Vagyis az a férfi, aki kiesik a munkaerőpiacról, a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátási körből, az aktív korúak ellátási köréből és a települési támogatási körből, az reményvesztetten bolyong a nyugdíjkorhatára betöltéséig a senki földjén. Számukra is új reményt adhatna a rugalmas nyugdíjba vonulási lehetőség visszavezetése, még komoly máluszok mellett is. Azok a nők is örülhetnének, akik kiesnek a kedvezményes nyugdíjra jogosultak köréből, sokszor alig egy-két évnyi jogosultságiidő-hiány miatt.

Akik nem örülnének egy ilyen változtatásnak, azok a kedvezményes nyugdíjra jogosultságot szerzett hölgyek. Ők málusz nélkül a teljes öregségi nyugdíjukat kapják most, míg egy rugalmas rendszer esetén mindenki, aki a teljes nyugdíjra jogosító korhatára betöltése előtt igényelné a nyugdíját, csak levonásokkal tehetné ezt meg.

A döntést meghozóknak így azt kell majd mérlegelniük, hogy megéri-e politikai szempontból 200 ezernél is kevesebb (a nők kedvezményes nyugdíjában részesülő vagy a közeljövőben arra jogosultságot szerző) nyertes érdekeit képviselni, vagy a közel egymillió vesztesnek (a 60 felé közelítő férfiaknak és a kedvezményes nyugdíjra nem jogosult nőknek) kell kedvezni. Ideje lenne valódi társadalmi vitát lefolytatni a nyugdíjrendszer jövőjéről, nehogy a törvényhozó valami csorba szablyával kaszaboljon bele a milliók ellátásáról gondoskodni hivatott, nagy újraelosztó-rendszerek bonyolult szövetébe.

Forrás: Világgazdaság