Adategyeztetés a nyugdíjbiztosítóval

Az eljárás jelenleg az 1955-59. között születetteket érinti

Mára már közismertté vált a nyugdíjbiztosítási feladatot ellátó igazgatási szervek által folytatott adategyeztetési eljárás célja és folyamata, vagyis a születési év alapján képzett ütemterv szerinti hivatalbóli adategyeztetés a biztosítottak, volt biztosítottak társadalombiztosítási szerv nyilvántartásában szereplő szolgálati idejéről – írja az ado.hu.

Ez a hivatalbóli eljárás jelenleg az 1955-59. között született személyeket érinti, 2017. január 1-vel kezdődik az 1960-64. között születettek vonatkozásában az adat-egyeztetési eljárás elindítása.

Ezt követően két évenként kerül sor a következő ötéves korcsoportok adategyeztetési eljárására.

Az egyeztetésre kerülő adatok

Az egyeztetési eljárás során a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv részletes kimutatást küld az általa nyilvántartott következő adatokról:

biztosításban töltött időszakok, egyéb szolgálati idő, nő esetén nők negyven év jogosultsági idővel igényelhető nyugellátásához elért jogosultsági idők,

a foglalkoztató adatai,

az 1987. december 31-ét követő időszakra vonatkozó nyugdíjjárulék-köteles kereset, jövedelem,

az 1987. december 31-ét követő időszakra vonatkozóan a foglalkoztató által levont, befizetett nyugdíjjárulék, és

azok a szolgálati időnek minősülő időszakok, amelyek után nem történt járulék-, illetve nyugdíjjárulék-fizetés.

Az egyeztetésnél az érintett személy az esetleg hiányzó adatokra vonatkozóan észrevételt tehet.

A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az eltérés okait megvizsgálja, a vizsgálat keretében az érintett személyt nyilatkozattételre hívhatja fel.

A foglalkoztatótól vagy más adatszolgáltatásra kötelezettől, illetve az egykorú iratokat őrző más személytől vagy szervezettől adatot kérhet, helyszíni szemlét tarthat, más bizonyítási eljárást folytathat le, továbbá 2009. december 31-ét követő időszakra vonatkozóan az állami adóhatóságnál adategyeztetést, illetve adóhatósági eljárást kezdeményezhet.

Így biztosítható, hogy a társadalombiztosítási nyilvántartásból igazolt időszakok kimutatása, igazolása valamennyi egyeztetett adatot tartalmazza.

Az adategyeztetési eljárás határozat kibocsátásával zárul. A határozat a kézhezvételtől számított tizenöt napon belül megfellebbezhető.

A másodfokú határozattal szemben, amennyiben az érintett személy az abban foglaltakkal nem ért egyet, további jogorvoslati lehetőségként bíróság általi felülvizsgálat iránti keresettel lehet élni.

Gyakran előfordul azonban, hogy akiket nem érint a hivatalbóli adategyeztetési eljárás – 1955. előtt született személyek – vagy akiknek bármilyen oknál fogva az egyeztetési ütemtervben számukra szereplő időpont előtt van szükségük egyeztetett adataik ismeretére, tájékoztatást kérnek lehetőségeikről.

Ezek a személyek kérelmet nyújthatnak be adategyeztetési eljárás lefolytatása iránt, vagy hatósági bizonyítvány kiadása iránt.

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 96/E §-a szerint a biztosított, volt biztosított megszerzett szolgálati idejéről, a nők negyven év jogosultsági idővel történő kedvezményes nyugellátásához szerzett szolgálati idejéről, és az adategyeztetési eljárás során közlésre kerülő további adatairól hatósági bizonyítvány kiállítását kérheti.

Ha a hatósági bizonyítványkérés találkozik a hivatali adategyeztetési eljárással, olyan személy nyújtja azt be, aki a nyilvántartásban nem szereplő szolgálati idő, jogosultsági idő elismerését is kéri, vagy életkora miatt (1955-től született) a hivatalbóli adategyeztetési eljárásba tartozik, de az egyeztetés még nem történt meg, a két eljárás egyesül.

A hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárás ekkor felfüggesztésre kerül, a hivatalbóli adategyeztetési eljárás pedig teljes egészében lezajlik. 

Forrás: ado.hu