Adótörvények: Elkészült az összegző módosító javaslat

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága elkészítette a jövő évi adótörvények összegző módosítási javaslatát, amely szerint – egyebek mellett – az eredetihez képes növekszik a rekreációs cafeteria és módosul az ukrán válság miatti veszteség kárpótlása is.

 

A személyi jövedelemadó törvényben jelenleg az szerepel, hogy béren kívüli juttatásként évi 225 ezer forint adható szállodai szolgáltatásra. A módosítás az éves rekreációs keretösszeget 450 ezer forintra emeli.

Az eredeti javaslatban az szerepel, hogy a saját tevékenységi körben végzett k+f tevékenységet – amennyiben arra adókedvezményt akar igénybe venni a cég – az arra hatáskörrel rendelkező hatóságnak engedélyeznie kell. A módosítás törölte az engedélyezést.

A társasági adótörvénybe került be a következő módosítás: a 2014-ben kezdődő adóév utolsó napjáig keletkezett, és az adóalapnál még nem érvényesített elhatárolt veszteséget az adózó az idei év utolsó napján hatályos előírások szerint írhatja le azzal, hogy az elhatárolt veszteséget legkésőbb a 2025. december 31. napját magában foglaló adóévben lehet az adózás előtti eredmény csökkentéseként érvényesíteni.

A kollektív befektetési formák különadójának alapja jelenleg a forgalmazói díj, amelynek 25 százaléka az adó. A módosítás után mind a külföldi kollektív befektetési értékpapír, mind pedig a befektetési alapkezelő által kezelt és a Magyarországon bejegyzett befektetési alap befektetési jegyénél a nettó eszközérték lesz az adóalap. Ennek értékét negyedévente összegzik, majd kiszámítják az egy napra jutó értékét. Az éves adó ez utóbbi 0,05 százaléka, amelyet a forgalmazó állapít meg és fizet be.

A törvényjavaslat eredetileg úgy módosította volna a különadó törvényt, hogy a hitelintézet az ukrajnai illetőségű kapcsolt vállalkozásában, a 2014. január 1-jén fennálló eszközein elszenvedett veszteséget – legfeljebb 5 milliárd forintig – leírhatja. Ez a módosítás kikerült a törvényjavaslatból. Ugyanakkor az adóigazgatási törvény kiegészült azzal, hogy az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések közvetlen következtében, a 2014. február 28-át megelőzően megszerzett eszközök után – a 2014-re elszámolt, 100 ezer forintnál nagyobb ráfordítások alapulvételével – adó-visszatérítés illet meg minden adószámmal rendelkező adózót. Az adó-visszatérítés azonban nem lehet több 5 milliárd forintnál.

A bizottság másik módosító javaslata a helyi adókról szóló törvényt érinti. Ebben az szerepel, hogy az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó adókat és adók módjára behajtandó köztartozásokat, kizárólag a kincstár által rendelkezésre bocsátott számítógépes programrendszerrel lehet nyilvántartani. Ha az önkormányzat ez év június 30-án nem a kincstár által rendelkezésre bocsátott számítógépes programrendszert használta, akkor azt legkésőbb 2016. január 1-jétől kell alkalmaznia.