Aggódnak a szakszervezeti jogok miatt

Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordul az Európai Vám és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (UFE) a magyarországi szakszervezeti jogok sérülése miatt, kérve a helyzet rendezését – mondta a Vám és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének (VPDSZ) elnöke.

Holecz Gábor szakszervezeti elnök szerint a januártól hatályba lépett módosítások ellehetetlenítik a közszféra szakszervezeteit. A VPDSZ elnöke ennek kapcsán sérelmezte a szakszervezeti tagdíjak kötelező levonásának megszüntetését, a szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezményének csökkentését, és összevonhatóságának megszüntetését, illetve a kamarai rendszer létrehozását, amelyhez a kormány klasszikus szakszervezeti jogokat telepít. A szakszervezeti vezető szerint több ponton is kifogásolják az eltérő szabályozást a magánszféra és a közszféra szakszervezetei között.

A VPDSZ elnöke kitért arra is, hogy a múlt heti bejelentésnek megfelelően készül az az alkotmányjogi panasz, amelyet a szakszervezeti jogok sérülése miatt négy rendvédelmi szakszervezet elnöke fog benyújtani az Alkotmánybírósághoz, illetve kérik Szabó Máté általános ombudsmant is, hogy vizsgálja meg a szakszervezeti jogok helyzetét.

A 20 országban körülbelül 400 ezer tagot tömörítő UFE elnöke, Serge Colin közölte: a szervezet elnöksége azért Budapesten tartotta soros ülését, mert úgy látták, hogy Magyarországon sérülnek a szakszervezetek jogai, és ezt a helyzetet kívánták megvizsgálni.

Az ülés után úgy ítélik meg, hogy valóban sérülnek Magyarországon a szakszervezeti jogok, a szólásszabadsággal együtt – jelentette ki Serge Colin, hozzátéve, hogy az ügyben levelet küldenek majd az Európai Bizottság elnökének. Konkrétumot említve az UFE elnöke a magyar szakszervezet vezetőjéhez hasonlóan az érdekképviseleti tevékenységet ellátók munkaidő-kedvezményének csökkentését emelte ki.

A nemzetközi szervezet elnöke utalt arra, már korábban jelezték az Európai Bizottság elnökének, hogy véleményük szerint a szakszervezeti jogok és a szólásszabadság sérülnek Magyarországon. Akkor José Manuel Barroso konkrétumokat kért.