Akárhogy is, de lesz új szakszervezeti szövetség

Az MSZOSZ és az Autonómok beolvadnak, a SZEF külön utakon folytatja

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) teljes jogutódlással beolvad a Magyar Szakszervezeti Szövetségbe (MaSZSZ), erről mindkét szervezet hétfői kongresszusán döntöttek a küldöttek – tájékoztatta a Székely Tamás, az Autonómok elnöke az MTI-t. Hozzátette: az egyesülési folyamat a MaSZSZ február 27-i kongresszusán zárul le, ekkor megszűnik az ASZSZ és az MSZOSZ is. Székely Tamás kitért arra is, hogy a kongresszuson tisztújítás is lesz, ekkor fog eldőlni ki vezeti a MaSZSZ-t.
 
   Az egyesüléstől azt várják az ASZSZ elnöke szerint, hogy egy szervezetként akcióképesebben, a munkavállalók érdekeit jobban képviselve tudnak fellépni.
 
  Ahogy arról korábban beszámoltunk, először 2013. május 1-jén jelentették be, hogy a három konföderáció: az MSZOSZ, az ASZSZ és a közszférás szakszervezeteket tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF)az év végéig egyetlen nagy szövetségben egyesül. Az alakuló kongresszust fél évvel később megtartották, de az összeolvadásról szó sem lehetett, mert a SZEF szerint túl gyors volt a tempó, s további előkészítő munkát tartottak szükségesnek. Ezért még egy évet adtak arra, hogy a csatlakozók kimondják megszűnésüket. Az eredeti elképzelések szerint az alapítóknak tavaly késő őszig kellett volna dönteniük saját felszámolásukról és a beolvadásról, ám ilyen határozatot csak az MSZOSZ hozott.

   A SZEF viszont a tavaly novemberi második kongresszus előtt pár héttel megint fékezett, mondván, nem tudni, milyen programot hirdet az MaSZSZ. Ugyanakkor garanciákat kértek arra vonatkozóan, hogy egy nagy szerveződésen belül miként érvényesíthetik az érdekeiket. A rendszerváltozás után egyébként a közszférában dolgozó szakszervezetek azért léptek ki az MSZOSZ-ből, s alapították meg a SZEF-et, mert úgy érezték, hogy a versenyszférát képviselő többséggel szemben háttérbe szorultak.

  A kongresszust emiatt módosított napirenddel tartották meg, és új ütemtervet fogadtak el, amely szerint az integrációs folyamatot legkésőbb idén februárig kell lezárni. Úgy tűnt, hogy ennek nem lesz akadálya, mert a SZEF-es delegáltak tavaly novemberben egységesen a beolvadás mellett szavaztak. Most szombaton mégis az a döntés született, hogy nem mondják ki a megszűnésüket, de az MaSZSZ-ben továbbra is tagok maradnak. 
 
   A SZEF kongresszusi döntéséről hétfőn Székely Tamás azt mondta: sajnálják, hogy a SZEF másképp döntött, de emiatt nem állnak le, hanem továbblépnek a kitűzött cél elérése érdekében.
 
   – A nagyságrendileg 200 ezer embert képviselő MaSZSZ, az ország legnagyobb, legtöbb kollektív szerződéssel, a legtöbb munkavállalót képviselő szakszervezeti konföderáció lesz Magyarországon – hangsúlyozta Székely Tamás.