Amit tudni kell az elektronikus személyi jövedelemadóról

 Megszűnik az egyszerűsített bevallás és az adónyilatkozat választásának opciója

Az adóhatóság által elkészített adóbevallási tervezet, röviden eSZJA, akkor vehető igénybe, amikor a magánszemély nem kéri a munkáltatói adó megállapítását, továbbá nem tesz bevallási nyilatkozatot. Egyidejűleg megszűnik az egyszerűsített bevallás, valamint az adónyilatkozat választásának opciója – mondta el az Origónak a D.A.S. Könyvelőiroda szakértője.

Németh-Bojtor Imola kifejtette: az adóhatóság a korábbi évek tapasztalataiból kiindulva stratégiát vált és az elmúlt időszakban több fórumon is kihangsúlyozott felhasználóbarát, segítő szerepet vállal az adózókkal való együttműködés során. Számos újítás mellett, bevezetik az új, egyszerű adóbevallási lehetőséget, amely elsőként a 2016-os adóévet érintően válik elérhetővé.

A reform célja az adózók adminisztrációs terheinek csökkentése. A hatóság a legegyszerűbb módon, elektronikus úton lehetővé teszi elérhetővé az adóbevallás benyújtását, elkerülve a papír alapú, sokkal lassabb, kötöttebb ügyintézést.

Mikor vehető igénybe?

Az adóhatóság által elkészített adóbevallási tervezet, röviden eSZJA, akkor vehető igénybe, amikor a magánszemély nem kéri a munkáltatói adó megállapítását, továbbá nem tesz bevallási nyilatkozatot.

Egyidejűleg megszűnik az egyszerűsített bevallás, valamint az adónyilatkozat választásának opciója. Kötöttség azonban, hogy a bevallási tervezet egyéni vállalkozók, mezőgazdasági őstermelők, illetőleg áfa fizetésre kötelezett magánszemélyek esetében nem vehető igénybe.

Működési elve alapján, a tervezetet a hatóság a számára rendelkezésére álló kontrolladatok alapul vételével készíti el, amely során felhasználja az adóalany korábbi években benyújtott személyi jövedelemadó bevallásait és az adóévben beérkező havi járulékbevallásokból kapott adatait.

A bevallási tervezet tartalmazza az adóalany jövedelmét, adóját, járulékfizetési kötelezettségeit. A magánszemély nem veszíti el az adóra vonatkozó rendelkezési jogát, az önkéntes pénztári befizetéseit illetően, mert a nyilatkozatra a hatóság ajánlatot tesz – ismertette a D.A.S. Könyvelőiroda szakértője.

Az ellenőrzés fázisai

Figyelemmel arra, hogy az adóhatóság készíti el a tervezetet, az adóalany részére lehetőséget biztosít az ellenőrzésre. A tervezetet a hatóság az adóévet követő minden év március 15-től elérhetővé teszi az ügyfélkapun keresztül, egy erre a célra kialakított külön felületen, amelyen keresztül az adóalany az adóévet követő május 20. napjáig kijavíthatja, esetleg kiegészítheti, mindezt a leggyorsabban, elektronikusan módon.

Amennyiben a bevallási tervezetben visszaigényelhető, esetleg befizetendő összeg szerepel, vagy egyéb ellentmondást észlel a hatóság, arról április 30. napjáig értesítést küld a magánszemélynek.

Mivel nem minden adózó rendelkezik még elektronikus ügyfélkapu azonosítóval, ezért számukra legkésőbb az adott év március 15. napjáig elektronikusan, postai úton, vagy sms-ben kérhető az bevallás tervezet elkészítése.

Ez esetben a hatóság a tervezetet papíralapon küldi meg, postán keresztül. A visszajelezés nem csupán papíralapon működik, a hatóság tájékoztatót küld a nyilvántartásba vételről, ha az adózó sms-ben, vagy elektromos módon nyújtotta be igényét – mondta Németh-Bojtor Imola.

A folyamat szerint, amennyiben az adózó megkapja az értesítést és azt május 20-ig nem módosítja, vagy javítja és egyéb módon nem nyújt be bevallást, a hatóság a tervezetet a magánszemély benyújtott bevallásának tekinti.

Ennek következménye, hogy a tervezetben foglalt adatokat, a hatóság bevallott adónak minősíti és több bevallás benyújtása esetében, mindig az elsőként benyújtott bevallás számít az adóalany bevallásának, amely alapján, az adót továbbra is május 20. napjáig szükséges befizetni.

További könnyítést jelent, hogy a jövő év folyamán lehetőség nyílik online, bankkártyával történő befizetésre is – hangsúlyozta végezetül a D.A.S. Könyvelőiroda szakértője.

Forrás: Origo