Az Ab-hoz fordulnak a vasárnapi bérpótlék miatt

A kisebb boltok dolgozói csak 50 százalékos pótlékkal számolhatnának

Az Alkotmánybírósághoz fordulnak a szakmai szervezetek, amennyiben a vasárnapi bérpótlékot a törvényalkotási bizottság javaslatának megfelelően szabályozza a parlament – nyilatkozta a Hír TV-nek a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára.

  60 hektár, a Margit hídtól a Szabadság hídig. Budapesten ez a terület tartozik a Világörökséghez. Ilyen Budán például a Várnegyed és a Gellért hegy, vagy Pesten az Andrássy út. Ezen a területen eredetileg nem rendelt volna el vasárnapi zárvatartást a kormány – a héten azonban úgy döntöttek, mégsem lesz kivétel, a 200 négyzetméternél nagyobb üzleteknek itt is be kell zárniuk.
 
  „Számunkra egy a fontos, hogy függetlenül attól, hogy valaki egyetért-e vagy nem a vasárnapi boltbezárással, hogy versenyoldalról egyértelmű legyen a helyzet, ne legyenek kivételek. Ugyanakkor látunk piaci feszültségeket, hiszen például az olyan önfoglalkoztató nonstop kis üzeletek, ahol csak a tulajdonos vagy a segítő családtag állhat a pult mögött, azok egy része nem biztos, hogy éjszaka a jövőben nyitva tud tartani” – mondta Vámos György az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
 
   Bár a törvény március 15-én hatályba lép, számos kérdés még nyitott. Hiányzik a jogszabályt pontosító végrehajtási rendelet, a törvénymódosításokról pedig várhatóan csak a jövő héten dönt a parlament.
A törvényalkotási bizottság közben a vasárnapi bérpótlék szabályait is átírná. Eszerint csak azoknak a kereskedelmi alkalmazottaknak járna 100 százalékos juttatás, akik olyan boltokban dolgoznak, melyek csak adventkor és még egy vasárnap tarthatnak nyitva. A kisebb – minden vasárnap nyitva tartó boltok dolgozói viszont csak 50 százalékos pótlékkal számolhatnának.
 
  Dávid Ferenc úgy látja, káoszhoz és bérfeszültséghez vezethet, hogy az ugyanabban az ágazatban dolgozókat különböző bérpótlék illeti meg. A kormánypárti javaslat szerint ugyanis csak azoknak a kereskedelmi alkalmazottaknak járna 100 százalékos vasárnapi bérpótlék, akik olyan boltokban dolgoznak, melyek csak adventkor és még egy vasárnap tarthatnak nyitva. A kisebb – minden vasárnap nyitva tartó – boltok dolgozói viszont csak 50 százalékos pótlékkal számolhatnának.
 
   – Nonszensz, azonkívül ugyanarra a tevékenységre, ugyanarra a teljesítményre akár egy vállalkozáson belül is, hogyan tehetek különbséget a dolgozók között a vasárnapi munkavégzés alapján, hogy az egyiknek csak ötven százalékot adok, a másiknak százat? Ezt sem tudták megoldani. Hozzáteszem, ha a szabályozás így megy keresztül, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és a többi ágazati szakszervezet abban a pillanatban támadja meg az alaptörvényben – mondta Dávid Ferenc.
 
  A VOSZ és a Liga Szakszervezet közben továbbra is kitart a vasárnapi zárvatartásról szóló népszavazási kezdeményezése mellett. A választási bizottság elutasításai után most már a Kúria döntésére várnak. Az Ipsos friss felmérése közben azt mutatja, a lakosság több mint kétharmada ellenzi a kötelező vasárnapi zárva tartást. A megkérdezettek 68 százaléka mondta azt, hogy nem, vagy inkább nem ért egyet a március 15-étől életbe lépő törvénnyel.
 
Forrás: Magyar Nemzet