Az egészségügyben dolgozók tudják a legjobban, hogy a hivatásnál sem nehezebb, sem boldogítóbb nincs

Balog Zoltán:

Az idén és jövőre olyan, több milliárd forint értékű egészségügyi fejlesztések indulnak a fővárosban, amelyek nagyságrendekkel javítják a betegek gyógyulási esélyeit – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.

A Semmelweis-nap alkalmából a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen – amelyen Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkárral elismeréseket adtak át – Balog Zoltán hangsúlyozta, csak az idén 40 milliárd forintot fordítanak a fővárosi egészségügy fejlesztésére.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere

A miniszter az elmúlt hét év eredményeit sorolva hangsúlyozta, hogy 77 kórházat újítottak fel, 23 rendelőintézet épült, illetve 54-et renováltak, és 30 új mentőállomással gazdagodott az ország, miközben 97-et felújítottak. Eközben 516 új mentőautót szereztek be, és 200 járművet még szolgálatba állítanak – tette hozzá.

A politikus emlékeztetett: annak ellenére, hogy amikor átvették a kormányzást, s a gazdaság és az államszervezet legyengült állapotban volt, arról döntöttek, hogy évről évre megünneplik Semmelweis Ignác születésnapján az egészségügyi dolgozókat, akik az ellátórendszer legfőbb elemét jelentik. Az egészségügyben dolgozók tudják a legjobban, hogy a hivatásnál sem nehezebb, sem boldogítóbb nincs – fűzte hozzá.

Mint mondta, a médiában gyártott álhírek ellenére ezért láttak hozzá az ágazat fejlesztéséhez; azon álhírek ellenére, amelyek éppen a gyógyítás legfontosabb elemét, a bizalmat veszik el.

Ennek megfelelően az infrastruktúra fejlesztése mellett hozzákezdtek az ágazatban dolgozók bérfejlesztéséhez is, aminek eredményeként az összes szektor közül az oktatás után az egészségügyben nőttek a legnagyobb mértékben a bérek – mondta Balog Zoltán.

Miközben 2010-ben bruttó 171 ezer forint volt az egészségügyi szakdolgozók átlagbére, addig az idén januárban 271 ezer forint volt, és 2019 novemberére a 2012-es szinthez képest megduplázódik a szakdolgozók átlagkeresete. Ugyanakkor az orvosoknál is 81 százalékos béremeléssel lehet számolni, erre az időszakra – közölte a miniszter. Mindez azt jelenti, hogy a béremelkedés mértéke jelentősen meghaladja a nemzetgazdaság egészében képződő béremelkedés szintjét – hangsúlyozta.

Kitért arra is, hogy a 2005-ben regisztrált 73 évhez képest, 2015-re 75,7 évre emelkedett a születéskor várható élettartam.

Úgy fogalmazott, hogy az eddigi eredményekkel nem lehetnek elégedettek, de lehet rájuk építeni. A vidéki kórházak fejlesztése után a budapesti intézmények jönnek, illetve nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni a megelőzésre és a szűrésre – mondta Balog Zoltán.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban 500 milliárd forintnyi uniós forrást sikerült bevonni az ágazat fejlesztésébe, ám a szektor valódi értékét a benne dolgozók jelentik.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár

A Semmelweis-nap számára azt jelenti – mondta -, hogy érdemes bízni azokban a célokban, amelyeket az ember kitűz maga elé, illetve a beteg érdeke a legfontosabb. Megjegyezte azt is, hogy 8 milliárd forintot fordítanak a betegbiztonság erősítésére.

Az ünnepségen Semmelweis-díjat vehetett át Kárpáti Sarolta, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika egyetemi tanára, Moizs Mariann, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója, Pytel József, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika volt igazgatója és Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgató főorvosa, a Magyar Kórházszövetség elnöke.

Továbbá 19 dolgozó részesült Batthyány-Strattmann László-, illetve Pro Sanitate díjban, illetve 24 dolgozó és 11 intézmény kapott miniszteri elismerést.
Semmelweis Ignác születésnapja, július elseje 2011 óta munkaszüneti nap az egészségügyben dolgozóknak.