Az NGM tárgyal a pénzügyőr-szakszervezettel az életpályamodellről

Gazdaság-szakszervezet

Budapest, 2015. február 12., csütörtök (MTI) – A bérfeszültséget is rendező életpályamodellről egyeztetett a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezetése a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének (VPDSZ) elnökségével csütörtökön – tájékoztatta a tárca az MTI-t.

 .

 .

    Az NGM közleménye szerint a tárgyaló felek egyetértenek abban, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) biztos egzisztenciát kell nyújtania minden hivatali dolgozójának. A munkavégzés minden feltételét biztosítani kell, egyebek mellett a megfelelő bért is. A megbeszélésen szóba került, hogy az életpályamodell mellett egyéb szociális juttatásokat is kaphassanak a dolgozók, vizsgálja a tárca például a lakáshoz jutás feltételeit.


    Varga Mihály miniszter szerint a NAV keretein belül egységesen kell kidolgozni az életpályamodellt, függetlenül attól, hogy valaki pénzügyőr vagy adóellenőr – hangsúlyozták a közleményben.


    Az NGM elkötelezett amellett, hogy a bérrendezés minden ott dolgozó számára elfogadható és megnyugtató módon történjék – közölte a tárca. Közös szándék a bérfeszültség megszüntetése, hogy az azonos végzettséggel, azonos szolgálati idővel bíró dolgozó ugyanazzal a bérrel számolhasson, függetlenül attól, hogy adórevizor, pénzügyőr vagy pénzügyi nyomozó.


    Az életpályamodellről az egyeztetés folytatódik, a szakszervezet részéről érdemi javaslatokat vár a tárca – áll a közleményben.


    Az NGM a múlt héten kiadott közleményében azon az állásponton volt, hogy nem támogatható a NAV pénzügyőr dolgozóinak életpálya-modellre vonatkozó követelése.


    Korábban a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete, illetve a Munkástanácsok Országos Szövetsége is kérte, hogy készüljön életpályamodell a NAV dolgozói számára is.

gká \ guz \ gte