Bankadócsökkentés: a jövő ígérete?

A bankadó csökkentésének bejelentése után is nem a szavaknak, inkább a tetteknek hinnének a nemzetközi hitelminősítők. Az elmúlt években elhangzott nagy bejelentések közül, sok nem teljesült, s ez megtanította a szakértőket arra, hogy fenntartással kezeljék a budapesti kormány megnyilatkozásait. A jövő évtől induló program máris megmozgatta a bankok és bankárok fantáziáját, növekedést és hitelezésbővülést vizionálnak.

 .

 

Csekély fordulatot hozott az Orbán-rendszer nemzetközi megítélésében az a hétfői bejelentés, hogy a jövő évtől – több lépésben – csökkentik a bankadó mértékében, amivel közeledünk ugyan az európai átlaghoz, de továbbra is Magyarországon lesz a legmagasabb a pénzintézetek különadója. A legszigorúbbnak tartott nemzetközi hitelminősítő, a Fitch Ratings is pozitívan értékelte a magyar kormányfő bejelentését, de nem veszik készpénznek Orbán Viktor szavait, amire a 2010 óta folytatott, a hazai bankvilág érdekeit számtalan esetben sértő joggyakorlat jó okot szolgáltat.

Nagyot változott egy fél év alatt a világ Magyarországon. Mint emlékezetes tavaly július közepén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter még úgy fogalmazott, hogy a bankadó fontos szerepet játszik a magyar gazdaság stabilizálásában, és az új közteherviselési rendszer kialakításában. Emiatt a kormány ebben a kérdésben nem fogadja el Brüsszel álláspontját – mondta a tárcavezető. Az Európai Unió ugyanis két héttel korábban azt ajánlotta a magyar kormánynak ki kellene fokozatosan vezetnie az ágazati adókat, többek között a bankadót is. A dolgok mostani állása szerint viszont a fokozatos leépítésre rábólintott a kormány, de a bankadó teljes megszüntetéséről hallani sem akar, sőt Varga Mihály nyomatékosan hangsúlyozta, a pénzintézeti különadó mérséklése különleges esemény, ám a többi szektoradó változatlanul megmarad, mértékét sem csökkentik.

A további részleteket a nepszava.hu oldalon olvashatják: tovább»