Banki elszámolás – A személyi és autóhitelek forintosításáról tárgyal az MNB és a bankszövetség

Pénzügy-MNB-elszámolás

Budapest, 2015. május 20., szerda (MTI) – A jegybank büntetné azt a hitelintézetet, amely  egy határidőn túl devizaalapú személyi vagy autóhitelt tart a mérlegében, erről meg is kezdték a tárgyalásokat a bankszövetséggel.

 .

    A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán az MTI érdeklődésére azt is közölte, hogy az elszámolás csak mintegy 5 százalékkal csökkenti az autóhitelesek törlesztő részletét, amelyet ennél erőteljesebben növel az árfolyamváltozás. Az MNB ma már úgy látja , hogy az elszámolás keretében egy átlagos adós – a jelzáloghiteleseket is figyelembe véve – törlesztő részletének csökkenése a korábban becsült 25 százalék helyett inkább 20 százalék körüli lehet.


    Az MNB kiemelt kockázatnak tekinti a deviza alapú személyi- és autóhiteleket, és megjegyezte azt is, hogy a bankok is elismerték ezek kockázatát, és értették a jegybank lehetséges válaszlépését.


    A bankszövetségben azonban úgy látják, hogy a szerződések nagy száma és az ügyfelekkel való egyenkénti egyezkedés miatt csupán az állomány 10-15 százalékát tudnák saját erőfeszítéseikkel forintosítani, de konstruktívan keresik a végső megoldást – fogalmazott az MNB.
    A bankok javaslatát fogja majd a kormány és az MNB értékelni és vélhetően ezen az úton haladhatnak majd tovább; a jegybank megítélése szerint  mindenki számára jó eredmény  születhet.


          Az autóhitelesek törlesztő részlete csupán 5 százalékkal csökkent az elszámolás miatt, így a svájci frank forinttal szembeni nagymértékű erősödése most az év elejéhez képest magasabb terheket ró az ügyfelekre – hangsúlyozza az MNB. A másik baj, hogy a teljes gépjármű-hitelállomány közel egyharmada “bullet” típusú hitel, amely  különösen érzékeny a forint árfolyam megváltozására.  Ezeknél a futamidő elején csak a kamatot kell fizetni, így alacsony a kezdeti törlesztő részlet, míg a futamidő végén jön a tőketörlesztés így akár 10 szeresére is emelkedhet a havi törlesztő teher – figyelmeztetett az MNB.


         Az MNB ma már úgy látja , hogy az elszámolás keretében egy átlagos adós  törlesztő részletének csökkenése a korábban becsült 25 százalék helyett inkább 20 százalék körüli lehet. Az autóhiteleseknél törlesztő részletek csökkenése ugyanis 5 százalék körüli, míg a jelzáloghiteleknél inkább 20-25 százalék közötti. A különbség abból származik, hogy a tisztességtelen kamatemelések hiányában az autóhiteleknél nagyon alacsony  a visszatérítés, nagyon magasak voltak az induló kamatok és a futamidő alatt inkább csökkentek. Erre az MNB-nek korábban nem állt rendelkezésre megfelelő statisztikája – derül ki.


    Az MNB felidézte, hogy a deviza alapú személyi hitelek és autóhitelek állománya 300 milliárd forint, ami 250 ezer szerződéshez kapcsolódik. Ehhez jön még az “átfertőződési” hatás, mivel sokaknak egyszerre van jelzáloghitelük is mellette. Ugyanakkor már e nélkül is veszélybe kerülhet a lakás, ha a hitel összege nagyobb, mint a fedezetként szolgáló gépjármű értéke, mert a bank ilyenkor más vagyontárgy, például,  egy lakás kényszerértékesítésével is kielégítheti a követelését.

egr gte