Banki elszámolás – Az ügyfeleknek továbbra sincs sok teendőjük

Pénzügy-bank

Budapest, 2015. március 19., csütörtök (MTI) – A devizahitelesekkel való elszámolás jelenlegi szakaszában az ügyfeleknek csupán annyi teendőjük van, hogy frissítsék lakcímüket bankjuknál, ha időközben elköltöztek, egyébként elég megvárniuk az értesítő levelet, abból sok kérdésükre választ kapnak – ismertette a Magyar Bankszövetség alelnöke a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján.

 .

    A pénzügyi intézmények márciusban megkezdték az elszámolásról az értesítő levelek kiküldését devizahiteles ügyfeleiknek. Becsei András ennek kapcsán felidézte, milyen fontos határidők vannak az elszámolás és forintosítás során, és ezekben kik érintettek.


    Az alelnök elmondta: a tavaszi folyamat a devizahitelekre vonatkozik, ezen belül a forintosítás csupán a deviza ingatlanhitelekre, az elszámolásban azonban a többi devizahitel is részt vesz, így a fogyasztási hitelek és az autófinanszírozási ügyletek is.


    Nem vonatkozik ugyanakkor az elszámolás a támogatott lakáshitelekre, a folyószámla-hitelekre és a hitelkártya termékekre, a 2004. május 1. előtti, a 2014. július 26. után kötött és a 2009. július 26. előtt megszűnt hitelekre. A fix árfolyamon végtörlesztők március végéig kérhetik, hogy számukra a hitelező elszámolást készítsen.


    Az értesítő leveleket március 1. és április 30. között küldik ki a pénzügyi intézmények. Célszerű a levelet megvárni, mert sok kérdésre választ ad. A bankok a későbbiekben is elsősorban az elektronikus tájékozódást javasolják.     


    Január 1-jétől már a forintosítási árfolyamokon határozzák meg a törlesztőrészleteket. Az elszámolás és forintosítás fordulónapja február 1-je. A forintosításra március 31-ig kell sort keríteni, addig a könyvekben is át kell vezetni. A jóváírás már több ügyfélnél megtörtént. Szektorszinten a májusi törlesztőrészletben tükröződnek először az elszámolás és a forintosítás hatásai is, pár banknál azonban hamarabb is csökkenhet a törlesztőrészlet.


    Megjegyezte, ez igen komoly számítási és logisztikai feladat a bankoknak, hiszen gyakorlatilag az elmúlt tíz év újrakalkulálása zajlik. Ezt jól jelzi, hogy a bankszektor az idén 200 tonnányi levelet küld ki.


    Az újságírók kérdéseire elmondta, intézményenként különbözik, hogy a kedvezményesen végtörlesztőnek érdemes-e megkockáztatnia az elszámolás kérésének 10 ezer forintos díját. Ez többek között attól függ, a hitel mely szakaszában került sor a végtörlesztésre, mennyire élt kamatváltoztatási jogával a pénzügyi intézmény.


    Becsei András úgy vélekedett, az ügyfelek túlnyomó többsége a végtörlesztéskor lényegesen nagyobb kedvezményt kapott, mint amennyit az elszámolással kapna, azoknál lehet más a helyzet, akiknek a végtörlesztés idején már nagyon alacsony volt a tőketartozása vagy a végtörlesztés előtt előtörlesztettek. A bankszektornál a végtörlesztés kapcsán mintegy 360 milliárd forint veszteség keletkezett, ami a kedvezményesen végtörlesztőknél nyereségként jelent meg, vagyis átlagosan több millió forintot nyertek. A végtörlesztő ügyfelek néhány százaléka kért eddig elszámolást – tette hozzá.


    Azon hiteleknél, amelyeket a bank már felmondott és követeléskezelőre engedményezett, a pénzügyi intézménynek az engedményezés napjáig el kell készítenie az elszámolást, és az ügyfélnek kell kérnie a követeléskezelőtől az elszámolás érvényesítését – ismertette az alelnök.

ebz \ guz \ gte