Bérfelzárkóztatási programot szorgalmaz a MaSzSz

Kordás László: a közszolgálatban 2008 óta nem volt általános bérfejlesztés

Bérfelzárkóztatási programban szeretne megállapodni a jövő évi költségvetés benyújtása előtt a szociális partnerekkel a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) azért, hogy a minimálbér nettója elérje létminimumot – közölte Kordás László, a szövetség elnöke az MTI érdeklődésére.

    Hozzátette: jelenleg 20 ezer forint különbség van a kettő között, az egyfős, egy keresős létminimum szintje 88 ezer forint, míg a nettó minimálbér 68 ezer forint. Akár több évre szóló, több ütemű felzárkóztatási programban is készek megállapodni – mondta.

    Kiemelte: a megállapodás részévé kell tenni az adókörnyezet változását is. A minimálbér bruttója mintegy 31 500 forinttal, 105 ezer forintra nőtt 2010 óta, azonban a növekményből  mindössze 8500 forint maradt meg nettóban a dolgozóknak – ismertette. A növekmény teljes összegét ki kell termelnie a munkáltatóknak, azonban a munkavállalók nem kapják meg – mondta. Az államnak is feladatot kell vállalnia abban, hogy amit profitált az eddigi emelésekből, a munkaadók és a munkavállalók között megosztásra kerüljön – jelentette ki.

    Kordás László elmondta: készen állnak a tárgyalásra, bár még nincsen konkrét időpont, de ha a költségvetést áprilisban nyújtják be, most már „itt van az ideje” a tárgyalások megkezdésének az egyeztető fórumokon – fogalmazott.     Az elnök kitért arra, hogy a közszolgálatban 2008 óta nem volt általános bérfejlesztés, ezért fontos erről is tárgyalásokat kezdeni a közszféra szakszervezeteit tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fórumával (SZEF) az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban (OKÉT).