Bevezetik a szociális diagnózist

Czibere Károly: Most számoljuk fel a kádárizmus örökségét az ágazatban, lebontjuk a tömegszállásokra épülő megoldásokat

Hatvankét százalékkal emelkedik az átlagbér a szociális ágazatban 2018-ra, 2013-hoz képest – jelentette ki a Magyar Hírlapnak adott interjúban Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.

 – Mire számíthatnak az idén a szociális dolgozók a bérek szempontjából?

– Összességében azt lehet mondani, hogy 2013-hoz képest 2018-ra hatvankét százalékkal emelkedik az átlagbér az ágazatban. A kormány tisztában van az érintett kilencvenháromezer dolgozó áldozatkészségével, heroikus munkájával, és miután a gazdasági növekedés lehetővé teszi, ezt a megbecsülést anyagilag is megerősítjük. Ezt amúgy az elmúlt években bérpótlék, illetve bérkiegészítés révén is megtettük: minden évben nőtt a béremelésre biztosított költségvetési támogatás, az idén is emelkedik kilencmilliárd forinttal. Ugyanakkor a minimálbér és a bérminimum emelése további komoly lépést jelent. Míg 2013-ban 144 ezer forint volt a bruttó átlagbér, 2016-ban 175 ezer, és ez nő idén 208 ezerre, 2018-ban pedig 233 ezerre.

– Miként honorálja a rendszer a magasabb végzettséget? Lesz itt is életpályamodell?

– Már 2014-ben létrejöttek az életpályát kidolgozó munkacsoportok, amelyek javaslatokat is tettek. Ennek nyomán tavaly nyáron meghirdettük az új továbbképzési rendszer programját, amelynek nyomán az idén elindulnak a szakemberek számára ingyenes továbbképzések. Ezek biztosítják a továbblépéshez, így a magasabb bérhez szükséges kreditek megszerzését. Fontos megjegyezni, az emelések révén nem torlódhat össze a bérstruktúra, ezért a magasabb végzettségű, nagyobb tapasztalattal bíró, régebb óta a pályán lévő munkatársak arányosan nagyobb részt kapnak majd a pótlólagos forrásokból, ahogyan 2015-ben és tavaly is történt. Vagyis a fizetés egyre jobban tükrözi majd a tudást és a teljesítményt. Szintén régi javaslat a szociális munka napjának munkaszüneti nappá nyilvánítása, amely a megbecsülésnek hangsúlyos jele, s ezt nemrég fogadta el a parlament.

– Lehetett hallani korábban, hogy a kormány szeretné, ha az egyházak nagyobb részt vállalnának az intézményfenntartásban. Hol tart a folyamat?

– Természetesen ösztönözni szeretnénk ezt mind az alapellátásban, mind a szakellátásban. Előbbi körben elég erőteljes is volt ez a változás az elmúlt időszakban, de a szakellátás tekintetében jelenleg csupán a férőhelyek mintegy hatoda van egyházi fenntartásban. A kormány álláspontja az, hogy ez az arány bővíthető és bővítendő. Az egyházak komoly tapasztalattal bírnak e téren, szeretetszolgálataik kiváló munkát végeznek. Folyamatos tárgyalásban vagyunk, hiszen az elmúlt öt évben elvétve került sor önkormányzati vagy állami intézmény egyházi átvételére. Jelenleg zajlanak az egyeztetések, átadásokra 2017 elején kerülhet sor. Minden esetben az adott egyház autonóm döntéséről van szó.

– Több, a szegénységet érintő felmérés jelent meg az elmúlt időszakban. Mit olvasnak ki ezekből?

– Fontos tanulság: lehet csökkenteni a szegénységet úgy, hogy közben nem növeljük az államadósságot. Az elmúlt évtizedekben ilyesmi nem fordult elő: a nyolcvanas évek óta minden esetben a szegénység csökkenése együtt járt az ország eladósításával, a számlát gyermekeinkre és unokáinkra terhelve. Ám 2012-13 óta minden fontosabb mutató javul, méghozzá jelentős mértékben. Három év alatt mintegy nyolcszázezerrel csökkent a szegénységgel veszélyeztetettek száma. Mindez a rezsicsökkentésnek, a devizahitelesek megmentésének, a reáljövedelem jelentős emelkedésének, továbbá a közfoglalkoztatás bővítésének is köszönhető. Kijelenthetjük, Magyarország erősödik, és erre a tendenciára számítunk a jövőben is, vagyis a foglalkoztatás, az esélyteremtés és az aktivizálásra épülő társadalompolitika hosszú távon is fenntartható.

– A minap a Központi Statisztikai Hivatal az életszínvonalról közölt adatokat. Ezek is igazolják a kormány számításait?

– A mélyszegénységben, mondjuk inkább úgy, nyomorban élők száma az elmúlt három évben közel félmillióról 185 ezerre csökkent, ami még mindig sok, de a folyamat egyértelmű. A felzárkózási stratégia tehát valóban elér a végekig. Szintén fontos, hogy a gyermekszegénység ötödével apadt, és hasonló a helyzet a romák tekintetében is. Az Európai Unió néhány hete publikált felmérése szerint a roma gyermekek óvodáztatásában vagy a romák foglalkoztatottságát tekintve az elsők között vagyunk az unióban. A romák társadalmi integrációjában tehát vannak kézzelfogható eredmények.

– Az idézett KSH-felmérés is utalt a területi különbségekre. Mit terveznek az ilyen egyenlőtlenségek felszámolása érdekében?

– Valóban, a szociálpolitikai problémák, illetve a társadalmi hátrányok területileg koncentrálódnak és halmozódnak, mint az egészségügyi gondok, az alacsony iskolai végzettség, a munkanélküliség vagy éppen a szenvedélybetegségek kialakulása. Ezért célzott programokat írunk ki, és az érintett területekre több erőforrást koncentrálunk.

– Mit jelent ez konkrétan?

– Előírhatjuk például a gyermekvédelmi jelzőrendszer megerősítését, de nem érünk el semmit, ha nincs helyben elegendő szakember, például védőnő és pedagógus. A komplex telepprogram csaknem kétszáz ilyen szegregátumot érne el a következő hét évben, s erre minden korábbinál több forrás jut. A lényeg tehát a különböző ágazatok eszközrendszerének összehangolt felhasználása az adott terület felemelkedése, a szegregátumok felszámolása érdekében.

– A balliberális kormányok idején eldózerolták az ilyen telepeket, az ott élőket elköltöztették. Miért szakítottak a „hagyománnyal”?

– A korábbi programok nem a közösséggel, csakis az infrastruktúrával foglalkoztak. A mi stratégiánk szerint károsak azok a programok, amelyek csak addig működnek, amíg van támogatás. Kizárólag hosszú távon fenntartható kezdeményezéseket érdemes támogatni, amelyek a helyben élők meglévő erőforrásaira építenek, azokat erősítik. Feltérképezzük tehát a perspektívával és eszközökkel rendelkezőket, őket támogatjuk, körülöttük fejlesztjük a közösséget, elindul egy Biztos Kezdet Gyerekház, kialakulnak a közösségi terek. Csak a közösség fejlesztése, megerősítése után szabad az infrastrukturális fejlesztéseket elindítani.

– Ha már szegregáció: az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított hazánk ellen, mégpedig a romák iskolai elkülönítésének vádjával. Azóta törvényt módosított a parlament. Lezárulhat a procedúra?

– A kormány, miközben határozottan ellenzi az elkülönítést, a helyi partnerek részvételével látja megvalósíthatónak a probléma kezelését. Tiszteletben tartjuk a jogvédők harcias fellépését, de bizonyos értelemben terméketlen a tevékenységük, mert a kikényszerített „rideg” integráció nem fenntartható. Itt is hosszú távú megoldások jöhetnek csak szóba, ehhez pedig érdekeltté kell tenni az érintetteket, így a Kliket, az iskolát, a szülőket, az önkormányzatokat, a nemzetiségi szervezeteket, a civileket és az egyházakat is. Ez tud befogadó környezetet teremteni. Az első ilyen, példaértékű együttműködés, elköteleződés az alaposan előkészített, minap aláírt komádi szándéknyilatkozat volt. Eközben a köznevelési kerekasztalnál elkészült egy úgynevezett „antiszegregációs roadmap”, vagyis egy olyan koncepció is, amely rögzíti, az oktatásszervezésben, a körzethatárok kijelölésében, a pedagógusok továbbképzése során vagy éppen az uniós pályázatoknál, miként tudjuk az együtt nevelés hangsúlyait erősíteni. Ennek megvalósítását negyedévente ellenőrizzük majd.

– És mindez elég lehet az említett brüsszeli eljárás megállítására?

– Igen, úgy tűnik. Az egyenlő bánásmódról szóló törvény módosítását is elfogadják, s reméljük, 2017 elején pont kerül a történet végére.

– A minap döntött a parlament a gyermekvédelmi szigorításokról, jogvédők szerint ez azzal jár, hogyha a szülő nem megy el a szülői értekezletre, elveszik tőle a gyermekét…

– Ez minden alapot nélkülöző, ostoba rémhírkeltés, ami csak indulatok gerjesztésére alkalmas. Az említett „lépésre” ugyanis nem ad lehetőséget a módosított jogszabály. A pedagógusnak nem a nevelés és az oktatás, hanem a gondozás tekintetében lett többletfeladata, akkor kell jelzést tennie a gyermekjóléti központ felé, ha ezen a téren találkozik hiányossággal, vagyis a gyermek elhanyagoltságával, például koszos öltözettel, lyukas cipővel, elhanyagoltsággal. De ebben az esetben is csak segítségkérésről van szó, a legfontosabb ugyanis továbbra is az, hogy amíg lehetséges, ne kelljen kiemelni a gyermeket a családból, hanem a család kapjon meg minden olyan támogatást, amellyel megelőzhető a kiemelés.

– Azt gondolnánk, ez eddig is kötelessége volt a tanárnak. Mostantól szankcionálják is a mulasztást?

– Az elmúlt időszak sajnálatos tragédiái leginkább az együttműködés hiányából, az arra való képtelenségből fakadtak. Ezért is fontos, hogy ezt a kötelezettséget a védőnőkre, gyermekorvosokra és a tanárokra vonatkozó törvényekben is rögzítsük. Aki – látva a gyermeken a súlyos bántalmazás nyomait – nem jelez, ugyanolyan bántalmazást követ el, mint aki fizikailag teszi ezt.

– Minden télen kiemelt téma a hajléktalanellátás. Van elég férőhely?

– A leghidegebb éjszakán sem haladta meg 2016-ban a kilencvennyolc százalékot a kihasználtság, várhatóan így lesz most is. A kormány a téli krízisidőszakban 11 100 férőhely működését támogatja, ez elegendő. Az intézményeket működtető szervezeteket idejében felkészítettük a krízisidőszakra. Fontos célunk még a prevenció, a lakhatás elvesztésének megakadályozása, ezen a téren az említett felmérések is jelentős javulást mutatnak: folyamatosan csökken azok száma, akik lakhatáshoz kapcsolódó hátralékra vagy a lakás kifűtésének nehézségére panaszkodnak. Ráadásul a reszocializációt elősegítő, vagyis a hajléktalan létből az önálló élet felé továbblépést támogató programokat is fejlesztjük. Az Országgyűlés ugyanis elfogadta azt a törvénymódosítást, amelynek nyomán egy fenntartó dönthet úgy, hogy bizonyos feltételek esetén a normatívájából „külső helyszínt”, azaz támogatott albérletet biztosíthat. Ez is az önálló, autonóm életvitel kialakítását célozza.

– Mindez egyfajta irányváltást is jelez a szociális ellátásban, vagyis a csoportok helyett az egyénre kerül a fő figyelem?

– Így igaz, nincs uniformizált megoldás, hanem személyre szabott, egyéni szükségletekhez igazított lehetőségeket érdemes biztosítani. Ennek jegyében tervezzük a 2018-as esztendőtől az úgynevezett szociális diagnózis bevezetését is, amiben részletesen leírjuk, milyen szükségletei vannak az egyes érintetteknek, és ehhez igazítanánk a számára kialakítandó szolgáltatáscsomagot. A család- és gyermekjóléti szolgálatok feladata lesz ennek kidolgozása, most írtunk ki egy programot, ami erre készíti fel őket. Az idén már minden megyében alkalmaznánk munkatársakat, akik ezt a fel-, illetve előkészítő munkát elvégzik. A szociális rendszer megújításának iránya tehát egyértelműen az, hogy az intézményesített, a szocializmus idején kialakított, tömegszállásokra épülő szisztémát lebontsuk, és az érintettek meglévő képességeit erősítsük, illetve ne hagyjuk elsorvadni, ezzel segítsük őket az önálló, autonóm élethez. Nem túlzás azt mondani: most számoljuk fel a kádárizmus örökségét a szociálpolitikában.

Forrás: Magyar Hírlap