Blöfföltek az Orbán-kormány miniszterei

Egyértelműen blöfföltek az Orbán-kormány miniszterei: Lázár János és Balog Zoltán, amikor arról nyilatkoztak, hogy több német világcég fokozná gazdasági aktivitását Magyarországon, és erről tárgyalások folynak. Egy internetes portál konkrétumokat is közölt: a BMW gyárat építene, a Mercedes a meglévő üzemét bővítené, illetve a Siemens részt vállalna a sokat vitatott Paks2 atomerőmű beruházásban. A vállalatok szerdán cáfolták az álhíreket, miszerint ilyen tartalmú, jelentős iparpolitikai megállapodások születtek volna Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor magyar miniszterelnök budapesti találkozóján.

 

Magyar kormányzati és német gazdasági forrásokra hivatkozva röppent fel a budapesti Merkel-Orbán találkozó másnapján, kedden a hír: a tárgyalásokon konkrét iparpolitikai megállapodások születtek. Elsőként a vs.hu internetes portál szivárogtatta ki – úgymond értesülését -, hogy gazdasági szempontból sikeresek voltak a tárgyalások, a bajor BMW autógyár a kelet-közép-európai térségben keres helyszínt új üzemének, és egy új modell gyártása miatt bővítheti kecskeméti kapacitását a Mercedes is. Az ugyancsak német és 100 éve Magyarországon is jelen lévő Siemens pedig beszállhat a paksi atomerőmű menedzsmentjébe, illetve technológiával és eszközökkel vehet részt az új blokkok építésében. Felröppent annak a híre is, hogy a magyar katonai helikopterflotta megújítását a német–francia Airbus Helicopters nyerheti el.

Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – a tárgyalások egyik résztvevője – szó szerint így fogalmazott: “Cégnevek említése nélkül vetett föl kérdéseket Angela Merkel német kancellár hétfőn a német vállalatok magyarországi tevékenységét befolyásoló magyar kormányzati döntésekről, ezekre “megnyugtató választ kapott” Orbán Viktor kormányfőtől.” A miniszter nyilatkozata maga is felér egy, a konkrét megállapodásról szóló információ teljes körű cáfolatával, sőt még azzal is, hogy szó esett volna ilyen jellegű tárgyalásokról, amelyeknek egyébként a fő témája az orosz-ukrán konfrontációval kapcsolatos véleménycsere volt. . Német diplomaták már a látogatás előtt úgy nyilatkoztak, hogy Merkel alaposan felkészült az Orbán-kormány tevékenységéből, a magyarországi állapotokból.

A további részleteket a nepszava.hu oldalon olvashatják: tovább»