Budaörs bekeményített – Elsötétülhet az autópálya?

Budaörs nem fizeti tovább az autópálya és a lehajtók közvilágítását – áll a tegnap esti közleményben.

 
 

 

 
 


Az M1-M7-es autópálya közös bevezető szakaszára kivetett útdíj miatt Budaörs úgy véli, hogy a közlekedési feltételeket egyoldalúan megváltoztatták, azért nem fizeti tovább a pálya illetve a lehajtók közvilágításának számláját. Erről a város polgármestere, Wittinghoff Tamás levélben már értesítette a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központot.

Közlemény indoklásként továbbá kitér arra, hogy Budaörs, részben saját, részben a területén működő vállalkozásokkal közösen több milliárd forintos fejlesztéseket és bővítéseket hajtott végre korábban az útszakaszon, melyeket térítésmentesen átadtak a Magyar Állam tulajdonába, valamint az útszakasz napi üzemeltetési költségében is jelentős részt vállaltak. A január 1-től bevezetett útdíj fényében azonban a város felmondja a 2002-ben megkötött “világítás szolgáltatás üzemeltetése” tárgyú megállapodást 2015. február 28-al, de már a felmondási idő alatt sem vállalja a költségeket. Erről az ELMÜ-t is tájékoztatták.