Cafeteria adóemelése: A VDSZ azonnali visszavonást követel

A cégek tömegével fogják megtagadni a béren kívüli juttatást

Munka- és kollektívszerződések százezreit kell módosítani alig egy hónap alatt vállalatok tízezreinek, ha a kormány a tiltakozások ellenére novemberben elfogadja a cafeteria adóemelését. Az előzetes felmérések szerint a cégek tömegével fogják megtagadni a juttatást, ami nemcsak 3 millió háztartást rövidít meg évente több százezer forinttal, hanem a költségvetést is megkurtítja, nagyjából 1 százalékkal – állítja a vegyipari szakszervezet.

  A költségvetésnek legalább az 1 százalékát elbukja a kormány a cafeteria-adóemeléssel, mert a munkaadók tömegével fogják megtagadni a juttatást, így nemhogy több, de még annyi adót sem fognak befizetni e tétel után, mint eddig – mondta Székely Tamás, a vegyipari szakszervezet (VDSZ) elnöke, a Független Pénztárszövetség számítására hivatkozva. A szakszervezeti vezető azonban nem elsősorban a költségvetés miatt, hanem olyan családok millióiért aggódik, amelyektől a tervezett adóemeléssel évente átlagosan nettó 120 ezer forint is elvesz a kormány.
 
   A mintegy 30 ezer tagot képviselő, legnagyobb ipari szakszervezet felmérést végzett a VDSZ területén működő cégek körében: a helyi tisztségviselők országszerte több tucatnyi vezetőtől megkérdezték, akkor is adnek-e cafeteriát a dolgozóiknak, ha a kormány 35,7-ről 51,17 százalékra emeli január elsejétől a béren kívüli juttatás adóját. A válaszadók zöme szinte gondolkodás nélkül nemmel felelt, de vannak, akik még nem tudják. Kiderült, még a cégtulajdonosok többsége is bízik benne, hogy ez nem következik be. Ha mégsem áll el a szándékától a kormány, akkor ezzel az egyetlen húzással nemcsak a dolgozókra mér nagy csapást, hanem a költségvetésből is kiránt egy jelentős tételt – szögezi le Székely, aki érthetetlennek tartja, hogy ezzel a következménnyel nem számolt a törvénytervezet ötletgazdája.
 
   A munkavállalók felét, vagyis 1,8 millió embert – közvetve 3 millió háztartást – érintő cafeteria-szektor méretét tekintve a GDP 1,2 százalékát teszi ki. Ez egyben ezt is jelenti, hogy vállalatok tízezreitől várja el a törvényalkotó: a tervezet novemberi elfogadását követően egyetlen hónap alatt munkaszerződések és kollektív szerződések sorait módosítsa. Székely azonban még ennél is továbbmegy: a társadalmi egyeztetés és vita nélkül bevezetni kívánt cafeteria-adó emelése következtében megállhat a jövedelmek legalizálásának folyamata, így a fekete gazdaságba menekülhet a 380 milliárd forintnak megfelelő juttatás, ami a költségvetésnek további 70-80 milliárd áfa bevételkiesést okozhat.
 
   A szakszervezet elnöke szerint a munkavállalóknak egyszerűen még mindig nem „esett le”, hogy ez az adóemelés kő keményen az ő zsebükre megy, s januártól fognak szembesülni a havonta akár nettó 10 ezer forintos megvonással. A pénztárszövetség számításai alapján viszont az is egyértelmű, hogy a cafeteria adóemelésével senki nem fog jól járni, ezért a szakszervezet a dolgozók nevében felszólítja a kormányt, álljon el a szándékától. 


Forrás: Népszava