Célzottan bővítik a foglalkoztatást

Elvárják a munkahelyteremtést az élőmunka-igényes ágazatokban

Az élőmunka-igényes ágazatokban a foglalkoztatás bővítéséhez köti a kormányzat az uniós támogatásokat, a technológiai korszerűsítést célzó gazdaságfejlesztési pályázatoknál viszont nem lesz elvárás az új munkahelyek létrehozása – írja a szerdai Napi Gazdaság.

  Ebben a „munkában” jelentős szerep jut az európai uniós pályázatoknak is. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára szerint ugyanakkor nem lehet minden pályázatnál előírni a foglalkoztatás bővítését, új munkahelyek létrehozását például nem lehet összekapcsolni a technológiai fejlesztéssel. Be kell azonosítani azokat az iparágakat, amelyek olyan termékeket gyártanak, amivel hazánk a világpiacon is versenyképes lehet, s azt is, hogy ehhez milyen fejlesztésekre van szükség – hívta fel a figyelmet Csepreghy. Szavai szerint az ország munkahely-teremtési ambícióihoz meg kell keresni azokat az ágazatokat, ahol úgy lehet bővíteni a foglalkoztatást, hogy azt ne veszélyeztesse a technológiai fejlődés.

  Ahol technológiát akarunk fejleszteni, ott nem várjuk el az új munkahelyek létrehozását, hanem azt kérjük, hogy tartsák szinten a létszámot – jegyezte meg. A helyettes államtitkár szerint a munkahelyteremtést az élőmunka-igényes ágazatokban várják el, ilyen például a mezőgazdaság és a turizmus.

  Jelentős mértékű azoknak a képzetlen munkanélkülieknek a száma, akiket a mezőgazdaság fel tud szívni. Ezért jelentős támogatást kell adni a kis- és közepes, családi gazdaságoknak, hogy az állattenyésztésben és a növénytermesztésben több munkaerőt tudjanak foglalkoztatni – mondta Csepreghy Nándor.