Csak a leggazdagabb családok fizetnének az óvodai étkezésért ősztől

Ingyenes lesz az étkezés ősztől az óvodában a hároméves gyerekeknek, majdnem mindenkinek – erről beszélt Lázár János egy tegnapi rendezvényen. A miniszter szerint azt próbálják megoldani, hogy csak a leggazdagabbak – nagyjából a családok 10 százaléka – fizessenek, a többiek ne.

 .

 .

 
Káposztaleves, süti, alma – ebből áll egy ebéd hétköznap a mihálygergei óvodában. Naponta háromszor esznek a gyerekek és minden nap kapnak hozzá zöldséget és gyümölcsöt is.

„A hétvége után a hétfői napon fordul elő többször, hogy több gyermek várja az étkezést, ezért a szociális konyhán dolgozókkal megbeszéljük, hogy ilyenkor tartalmasabb reggelit készítsenek, hogy jól lakhassanak a gyermekek” – mondta Szabó Tamásné, a Csicsergő óvoda vezetője a Híradónak.

Jelenleg a bölcsődések 26, az óvodások 46, míg az általános iskolások 58 százaléka étkezik ingyen vagy kedvezményes áron.

Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter egy hódmezővásárhelyi lakossági fórumon azt mondta: a kormány döntött arról, hogy ősztől ingyenes lesz az étkezés azoknak a gyerekeknek, akiknek hároméves koruktól kötelezően óvodába kell járniuk.

„Ez egy nagyon nagy előrelépés lesz az ingyenes óvodai étkeztetés megvalósításához 3 éves kortól, amely valóban védelmet jelent azoknak a családoknak, akiknek problémát okoz a gyereknevelés és aránytalan anyagi terhet jelent” – jelentette ki Lázár János.

A cikkhez tartozó videóanyagot az eredeti hír oldalán nézhetik meg: tovább»

Még decemberben jelentette be az emberi erőforrások minisztere, hogy jövőre még az ideinél is 10 milliárd forinttal több jut majd a gyermekétkeztetés támogatására, 2016-tól pedig már a gyerekek kétharmada ingyenesen kap ételt a bölcsődékben, óvodákban és iskolákban. „Azok a gyermekek, akiket a szegénység fenyeget, egészen biztos hogy száz százalékig mindannyian belekerülnek ebbe a körbe” – mondta Balog Zoltán.

Fel kell számolni a gyermekéhezést – ezt egy decemberi rádióinterjúban mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor arról beszélt, hogy a szeptembertől induló kötelező óvodába járás ebben sokat segít. Így ugyanis három éves kortól egészen a középiskola végéig naponta többször, rendszeresen ételhez juthatnak a gyerekek.

„Ez egy alapvető erkölcsi kötelességünk. Elég szomorú, hogy a pénzügyi válság időszakában, a kétezres évek közepétől kezdődően Magyarország ezt nem tudta megadni a gyerekeinek. De miért dolgozunk, ha nem azért, hogy a magyar gyerekeknek legalább ennyit nyújtani tudjunk” – mondta Orbán Viktor.

A kormány tervei szerint a következő időszakban megvizsgálják azt is, hogy fölmenő rendszerben ingyenes étkezést kapjanak az alsó tagozatos általános iskolások is.


Forrás: Duna Híradó