Csalódott devizahitelesek

A “megmentett” devizahitelesek hangulata rossz. A kormányzati kommunikációnak köszönhető felfokozott várakozást követte a kijózanodás: az, hogy mindenki jobban jár az elszámolással és a forintosítással, hamisnak bizonyult. “Vannak olyanok, akik nem érzik igazságosnak. az elszámoló levélben kapott adatokat” – ismerte el Lázár János kancelláriaminiszter is.

 

Május közepére elkészült a devizahiteles elszámolás és forintosítás első összegzése, amiből kiderül, hogy az elmúlt hét végéig 1,9 millió darab küldeményt küldtek ki a pénzintézetek. A pénzintézetek leveleiből az is kiderül, hogy 744 milliárd forintot írtak jóvá eddig a számláikon. Ebből 181 milliárd forintot készpénzben vettek fel a hitelesek, ezen felül 563 milliárd forint volt az az összeg, amellyel a tartozásokat csökkentették. A teljes végösszeg minden valószínűség szerint eléri majd a korábban prognosztizált 1000 milliárd forintot, különböző okok miatt számos ügyfél csak június végén, július elején kapja meg a banki levelet, ők hozzávetőleg 250 milliárd forint kiutalására számíthatnak. A legnagyobb devizahitelező, az OTP magyarországi ügyfeleinek várhatóan százhetvenmilliárd forintot számol el és fizet vissza az elszámolási és forintosítási folyamat során.

Eddig a kiküldött banki értesítésekre kevesebb mint egy százalék panasz érkezett. Mégis az elsősorban Rogán Antal által többször hangoztatott: mindenki jól jár a forintosítással és az elszámolással szlogen megtévesztő voltáról éppen ezekben a napokban győződhetnek meg a devizahiteladósok.

A további részleteket a nepszava.hu oldalon olvashatják: tovább»