Csath Magdolna: A közmunka nem ad perspektívát a fiataloknak

Nem csak a munka mennyisége a fontos, hanem a minősége is

Nem csak a munka mennyisége a fontos, hanem a minősége is – jelentette ki Csath Magdolna a köztévében. A közgazdász szerint a részmunkaidő azért terjed nehezen nálunk, mert alacsonyak a bérek, és a munkaadók a már meglévő munkaerő „túlfoglalkoztatásában „ érdekeltek. A közmunka pedig szerinte nem ad perspektívát a fiataloknak. Csath Magdolna úgy véli: még mindig nagyon kevés pénzt fordítunk k+f-re, és a költségvetésbe a makromutatók mellett társadalmi mutatókat is bele kellene írni.

Többet adunk ki a költségvetésből, mint amennyi oda bejön – jelentette ki Csath Magdolna közgazdász az M1 Ma reggel című műsorában.

Hozzátette: a kiadás egy jelentős része, 6 százalék kamattörlesztésre megy. Ez 1100 milliárd forint körül jár. „Ezt nem a magyar emberek költik el arra, hogy jobban éljenek. Ez így van már nagyon régen, és, gondoljuk el, azoknak az országoknak, melyeknek nincs ilyen teher a költségvetésben, mennyivel könnyebb a dolga, amikor fejleszteni kell” – emelte ki.

A közgazdász megjegyezte egyúttal, hogy Magyarország a következő uniós ciklusban jelentős támogatást kap majd, mely növeli a beruházási lehetőségeket.

Azt is mondta, hogy a kis- és középvállalkozások jobban tudnának tervezni, ha „távlatosabb” lenne a költségvetés. Úgy vélte: a sok makromutató mellett a költségvetésnek tartalmaznia kellene társadalmi mutatókat is. Példaként említette azt, hogy az embereknek javuljon az életminőségük. Annak kapcsán, hogy a kormány tervei szerint „munkába állítaná Magyarországot”, kifejtette: a kabinet azt szeretné, ha a munkanélküliség minimálisra csökkenne. Ezért egyrészt azt kívánja elérni, hogy azok, akik nem tudnak elhelyezkedni, minél nagyobb számban kapjanak közmunkát. Erre horribilis összeget, 270 milliárd forintot szánnak. A stratégia célja az is, hogy a részmunkaidőt kiterjesszék. Ennek azonban szerinte két gátja van: egyrészt nagyon alacsonyak a teljes állásban fizetendő bérek is, másrészt a munkaadók abban érdekeltek, hogy a már meglévő munkaerőt foglalkoztassák 10-12 órában.

Megjegyezte: nem csak a munka mennyisége a fontos, hanem a minősége is. Nem mindegy, hogy milyen munkába állítjuk az embereket. Egy közmunka nyilván nem ad jövőképet a fiataloknak – állapította meg Csath Magdolna.

Megjegyezte: bár a kutatás-fejlesztésre többet szánunk 30 százalékkal, mint 2014-ben, de ez a teljes kiadásnak még mindig csak 0,3 százaléka. Még mindig kevés. Az innováció ugyanis az a beruházás, mellyel a gazdasági szerkezet korszerűsíthető, a gazdaság versenyképesebbé tehető , vagyis jobb munkahelyek teremthetők – érvelt a szakember.