Csökkenő szakszervezeti tagság – alacsonyabb bérek

Egyre kevesebb a kollektív szerződés

Nemrég fejlett és néhány fejlődő országban vizsgálták szakértők a szakszervezetek helyzetét. Jelentésüket tanulmányban tették közzé. Az alábbiakban ennek eredményeit ismertetjük, külön figyelmet fordítva a hazai helyzetre – olvasható Kunert Annamária és Veres Máté írása a Népszavában.

A nyolcvanas évek óta a szakszervezeti tagság folyamatosan csökken. A legfejlettebb gazdaságokban a jövedelmek felső 10 százaléka jelentősen megnőtt az alsó 90 százalék rovására. Míg egyes jövedelmi egyenlőtlenségek rövidtávon növelhetik a hatékonyságot a munka és a beruházások ösztönzésével, a legutóbbi kutatások szerint a nagy egyenlőtlenség középtávon már alacsonyabb és kevésbé fenntartható növekedéssel jár. Ráadásul az elosztás tetején a jövedelem növekvő koncentrációja csökkentheti a jólétet is, lehetővé téve a legmagasabb jövedelmeket keresők számára, hogy manipulálják a gazdasági és politikai rendszert saját maguk javára.

Csökkenő tagság

A kutatások bizonyították, hogy azokban az országokban, ahol magasabb a szakszervezeti szervezettség, a jövedelmi különbségek is enyhébbek. 1985-ben az OECD országokon belül nagyjából a dolgozók 30 százaléka volt szakszervezeti tag. Ma ez csak 17 százalék. Ezek az átlagok azonban jelentős különbségeket rejtenek az országok közt. Észtországban csupán a dolgozók 4,5, Törökországban 6, míg Svédországban, Finnországban és Dániában 65, Izlandon pedig 92 százaléka szakszervezeti tag. Magyarországon a legutóbbi KSH adatok szerint ez az arány 9 százalék.

Jelenleg csupán azokban az országokban van 50 százalék felett a tagság aránya, ahol a munkanélküli segélyeket szakszervezetekhez kapcsolódó intézmények osztják el (ez az úgynevezett Ghent-rendszer). Ez jellemző Dániára, Finnországra, Svédországra, Norvégiára, valamint valamennyire Belgiumra. Magyarországon is a szakszervezeti törekvések egyike, hogy bizonyos állami feladatokat szakszervezetek vegyenek át, így ugyanis hatékonyabbá és ellenőrizhetőbbé lehetne tenni azokat. A munkaügyi ellenőrzés tipikusan ilyen feladat, még akkor is, ha a szankcionálás ugyanúgy állami kézben maradna. A Ghent-rendszer is jelentősen meggyengült azonban olyan magánbiztosítók belépése után, amelyek munkanélküli segélyt is ajánlanak csomagjaikban kötelező szakszervezeti tagság nélkül. Ennek hatására a szakszervezeti tagság a Ghent-országokban is csökken.

Stabil szervezetek

A kollektív szerződések másik kulcsszereplője a munkaadói oldal. Az ő tagságukról sokkal kevesebbet tudunk. A rendelkezésre álló adatok alapján úgy tűnik, hogy ezekben a tagság figyelemre méltóan képes volt megőrizni létszámát ugyanebben a periódusban. A magánszektorban a foglakoztatói szervezetek tagsági sűrűsége átlagosan 51 százalék azon huszonhat OECD-országban, ahol van elérhető adat.

Jelentős különbségek vannak azonban a már OECD tag és a csatlakozni kívánó országok között. Kelet-Közép-Európában, Dél-Koreában, Törökországban nagyon alacsony a taglétszám, Hollandiában, Svédországban, Belgiumban és Luxemburgban azonban csaknem 80 százalékos. (Ausztriában a cégek számára a tagság kötelező, ott ez 100 százalék.) Az Európán kívüli legtöbb OECD-országban a foglalkoztató szövetségek a vállalkozások érdekeit képviselik (például lobbitevékenységgel), de nem vesznek részt a kollektív szerződések kialakításában, miután a legtöbb ilyen típusú tárgyalásra a cégek szintjén kerül sor. Magyarországon nagyon kevés az egész ágazatra kiterjedő kollektív szerződés. Ezek radikális növelése általános szakszervezeti törekvés, hiszen így vállalatoktól függetlenül az adott ágazatban dolgozók munkafeltételei egységesen biztosítva lennének, valamint a munkaadók számára is megnyugtató lehet a kiegyensúlyozott munkaügyi kapcsolatok megléte.

A foglalkoztató szervezetek tagsága viszonylag stabil volt, két kivétellel: Portugáliában és Szlovéniában a munkáltatói szervezetek taglétszáma is jelentősen visszaesett az utóbbi 5-10 évben.

Kevesebb kollektív szerződés

A kollektív szerződéssel foglalkoztatottak aránya szintén jelentősen csökkent az elmúlt huszonöt évben. Az OECD-országokban a szerződések által lefedett dolgozók aránya a 2013-as adatok szerint a negyedével csökkent, 45-ről 33 százalékra. A 2008-as válság nem hozott nagy változást a trendben, a szerződéses munkavállalók aránya ugyanolyan tempóban csökken, mint a válság előtt. Ez alól csupán néhány olyan ország kivétel, amely nagyszabású változtatásokat vezetett be a munkaerőpiacon az elmúlt öt évben. A tagvesztés és a kollektív szerződések számának csökkenése szempontjából nem is a válság, hanem az 1989-es rendszerváltás volt meghatározó. Megszűnt az addigi kommunista rendszer hivatalos szakszervezeteinek monopóliuma, felbomlott a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT), majd négy nagyobb konföderáció jött létre. A rendszerváltás nemcsak a szakszervezetek működésére hatott negatívan, de az életszínvonalra és a társadalmi egyenlőtlenségekre is. Sokan elvesztették állásukat és megjelent a hajléktalanság.

A szakszervezetek meggyengítése több úton is hozzájárult az egyenlőtlenség növekedéséhez. A szakszervezetek gyengülése csökkentette a munkavállalók alkupozícióját, a munkavállalók befolyását a vállalati döntésekre, ugyanakkor növelte a tőkejövedelmek arányát. A szakszervezetek gyengülése csökkentette a munkavállalók politikai hangját, és megerősítette a tőkéét, lehetővé téve számára a gazdasági és politikai rendszer jobb ellenőrzését.

A magasabb szakszervezeti szervezettség növelése segítené az egyenlőtlenség csökkentését. Ez azonban nem általános ajánlás. Ha a szakszervezetek csak néhány munkavállaló érdekeit (például a fiatalokéit) képviselnék, az magas strukturális munkanélküliséghez vezethetne. A növekvő egyenlőtlenségek csökkentése sokrétű megközelítést igényel, beleértve az adóreformot és a pénzügyi szektor deregulációjával kapcsolatos túlkapások leküzdésére irányuló politikákat is.

Miért van szükségük a dolgozóknak a szakszervezetekre?

  • a szakszervezeten keresztül erőteljesebben képviselhetik érdekeiket;
  • növelik alkuképességüket;
  • erősítik ellenálló képességüket a makrogazdasági sokkokkal szemben;
  • a szakszervezetek segítenek felkészülni őket a globalizáció, a technológiai változások, illetve elöregedés munkapiaci veszélyeire.

Feladatok

Az elmúlt időszakban a kollektív szerződések száma jelentősen csökkent a munkahelyeken. A szakszervezetek legfontosabb feladata így a kollektív szerződések számának és arányának fenntartása, illetve bővítése. Ez a csökkenő trend különösen nyugtalanító annak fényében, ahogyan a jelenlegi technológia és szervezeti átalakulások átalakítják a munkaerőpiacot. E kettő új típusú foglakoztatási módok létrejöttét okozza, újradefiniálva olyan kategóriákat, mint a „munkáltató”, a „munkavállaló” vagy a „munkahely”. E változások fontos kihívásokat jelentenek a kollektív megállapodások rendszere szempontjából, miután azok a régebbi típusú munkakapcsolatokon alapulnak. Mindennek ellenére néhány innovatív megoldás már kezd kialakulni, de még nem tudni, hogy azok mennyire lesznek képesek választ adni a modern kor munkavállalókat érintő kérdéseire.

Egyrészről komoly probléma, hogy a munkáltatók nagy része nem képes tudomásul venni a világ változásait. Sokan még mindig ragaszkodnak azokhoz az elavult, régimódi beidegződésekhez a munkavállalókkal és foglalkoztatással kapcsolatban, amelyek már rég nem állják meg a helyüket. Tipikusan ilyen az úgynevezett jelenlét-alapú munkavégzés, amikor nem az elvégzett munka számít, hanem az, hogy a munkavállaló szem előtt legyen. Pedig egy friss felmérés szerint, már az iskolás korú fiatalok is problémaként említik igényeik figyelmen kívül hagyását, ami visszahat közérzetükre, teljesítményükre. Ugyanez egy munkavállaló esetében fokozottan jelentkezik, ráadásul sokkal hatékonyabban dolgoznak azok, akik munkaidejük egy részével maguk rendelkezhetnek, saját igényeikhez igazítva feladataik elvégzését. A szakszervezeteknek is változniuk kell. A munkavállalói érdeket csak úgy lehet érdemben képviselni, ha folyamatosan alkalmazkodunk az újabb és újabb kihívásokhoz, fejlesztjük tudásunkat és megújulunk. Ez sok esetben lassabb a szükségesnél, a szakszervezetek nem tudják levetkőzni régi, elavult strukturális és bürokratikus beidegződéseiket, ragaszkodnak a jól megszokott folyamatokhoz, amelyek eredményt sok esetben már nem hoznak, de fenntartanak egy többnyire idejétmúlt rendszert.

Forrás: Népszava