Czibere szerint a régi szociális rendszer igazságtalan volt

Sok visszaélésre adott lehetőséget

A szociális életpályamodell az ágazatban a szakmai munkakörben dolgozókat érinti majd. Ők mintegy 70 ezren vannak, az új rendszer a szakmai továbbképzéseken szerzett kreditekhez kapcsolódik. Czibere Károly államtitkár a köztévében beszélt arról is, hogy a régi szociális rendszer igazságtalan volt, és visszaélésekre adott lehetőséget. A mostani átalakítással az önkormányzatok lehetőséget kaptak, hogy a helyi viszonyokra szabják a támogatások formáját és mértékét.

   Rendkívül széttagolt, igazságtalan és az állampolgárok számára érthetetlen volt a segélyezési rendszer, ezért kellett megváltoztatni – jelentette ki Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár az M1 Ma reggel című műsorában.

   Hozzátette: sokszor az nem kapott segélyt, aki valóban rászorult, és sok visszaélésre adott lehetőséget a rendszer. Felhívta a figyelmet arra, hogy a 90-es évek elején a segélyek harmada, a 2000-es évek elején a fele jutott a legszegényebbeknek. Ezért fontos, hogy folyamatosan emeljék a támogatások célzottságát, egyértelműbb legyen az állami, az önkormányzati felelősség – emelte ki.
 
   A jövedelemkompenzáló támogatások – foglalkoztatáshelyettesítő támogatás és a szociális segély – március 1-jétől elkerültek az önkormányzatoktól, és a járási hatóságok intézik. Ezeket 100 százalékban a központi költségvetés finanszírozza, vagyis nincsenek kitéve az önkormányzatok finanszírozási gondjainak. A települési támogatások esetében az önkormányzatoknak kell a finanszírozásról gondoskodni ott, ahol jelentős az iparűzésiadó-bevétel. Ahol nincsenek ilyen bevételek, ott a központi költségvetés finanszíroz. Vagyis az új rendszer nem követeli meg, hogy megemeljék a helyi adókat, vagy újakat vezessenek be – szögezte le.

   Hangsúlyozta: a legtehetősebb önkormányzatok több mint 400 milliárd forint iparűzési adót szednek be, és a szociális rendszer átalakítása az összadóbevételüknek néhány százalékát érinti majd.

   Az átalakítás során egyébként fontos szempontvolt az, hogy az önkormányzatok feltérképezzék, a helyi közösségekben milyen problémákkal küzdenek, és ehhez illesszék a támogatás mértékét és formáját. Az eddigiek alapján az látható, hogy a legtöbb önkormányzat felelősen gondolta át a lehetőségeket – említette.

   Beszélt arról is, hogy a szociális életpályamodell alapvető kontúrjai már kialakultak. Részletekbe nem bocsátkozott, annyit azonban elmondott, hogy jelenleg 93 ezren dolgoznak a szociális ágazatban, közülük 70 ezer szakmai munkakörben, az életpályamodell utóbbiakat érinti majd. A rendszer a szakmai továbbképzéshez, és az abban szerzett kreditekhez fog kapcsolódni – mondta Czibere Károly.