Dávid Ferenc: a négynapos munkahét és a feltétel nélküli alapjövedelem egyidejű bevezetése drámai következményekkel járna

Csalóka kép

Érdeklődéssel olvastam a Párbeszéd „Mindenki számít!” vitaprogramját. A 11 pontba szedett dokumentum egyik legfontosabb (régebbről ismert) pontjával, az állampolgári jogon biztosított alapjövedelemről már korábbi írásomban kifejtettem véleményemet. Akkor így zártam gondolataimat: „Felelőtlen megnyilvánulásnak tartom, ha a közélet választott szereplői közül sokan – értelmes program és előremutató kezdeményezés hiányában – azt a csalóka képet vetítik a társadalom elé, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem (FNA) eredményes csodafegyverként bevethető a szegénység és a nincstelenség elleni küzdelemben. Itt és most ki kell mondani: az FNA nemzetgazdasági szintű bevezetése még évtizedes távlatban sem időszerű Magyarországon.” Ma is így gondolom – írja Dr. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a Népszavában.

 Most nem a felmelegített alapjövedelemmel, hanem a legújabb, pillanatnyilag szintén illuzórikus és irracionális kezdeményezéssel foglalkozom, amely „Négy napos munkahét: több munkahely, több pihenés!” címmel a napokban jelent meg. Idéznék néhány mondatot a dokumentumból: „A négy napos munkahét bevezetésével nagymértékben nőne a termelékenység, az életminőség és a valódi foglalkoztatottság is. Szektoronként eltérőek lehetnek az optimális munkaidő meghatározásának feltételei, ezért, habár főszabályként a 4 napos munkahetet írnánk elő, lehetőség lenne a napi 8 óra helyett 6,5 órás munkaidő megszabására is. A szabályozás elsősorban a nagyvállalati, állami vállalati és közszektorra, a költségvetési intézményekre és önkormányzatokra vonatkozna. A kisebb vállalkozásokra, a civil szervezetekre és egyéb foglalkoztatókra rugalmas bevezetés, szélesebb mozgásteret biztosító szabályozás vonatkozna.”

Akkor szép sorjában. Ha egy gazdaság hatékonysága és termelékenysége kiemelkedően jó, ha az alkalmazott korszerű technológiák lehetővé teszik az élőmunka kiváltását, akkor nyugodtan felvethető, hogy a munkavállalók kevesebb időt töltsenek a munkahelyeiken. Egy gazdag, kiegyensúlyozott, tájékozott és kellő önmérséklettel rendelkező közösség ezt célul tűzheti ki. Magyarország ilyen?

Nem hiszem, hogy a munkaidőlap radikális csökkentése termelékenység javulást indukálna. Abban viszont biztos vagyok, hogy a 4 napos munkahét, és a feltétel nélküli alapjövedelem egyidejű bevezetése drámai következményekkel járna. Hazánk gazdasági és költségvetési egyensúlya évek óta pengeélen táncol, a versenyképesség gyengül, az itthon maradó képzetlen munkaerő munkavállalási ambíciója pedig a túlgerjesztett közfoglalkoztatás miatt is, kifejezetten gyenge. Az uniós pénzek beszippantása nélkül még a mostani szerény eredményeinket sem érhetnénk el. Ilyen körülmények között a teljesítmény-többlet nélküli jelentős munkaidő csökkentés közgazdasági szempontból csaknem indokolhatatlan.

Az sem szimpatikus számomra, hogy a „pénztemetőként” működő állami – önkormányzati vállalatok és költségvetési intézmények lehetnének a kiemelt kedvezményezettek. Ezeknek a cégeknek és hivataloknak jelentős része évtizedek óta állami támogatásból vegetál, a nyújtott szolgáltatások színvonala közismerten harmatos. Ebben a szektorban a 4 napos munkahét bevezetése azonnal és nagymértékben terhelné meg a központi büdzsét. Nem az olcsó és karcsú állam a cél?Ha a közszolgálati szegmentumban érvényesülne a Párbeszéd elképzelése, akkor változatlan szolgáltatási nívó mellett mennyivel kellene növelni a hivatali/intézményi apparátus létszámát? Mennyivel emelkedne a szektor bérigénye? Kinek az adóját, járulékát és illetékét kell(ene)emelni a megfelelő költségvetési források biztosítása érdekében?

Elég régóta vitatkozom, alkudozom szakszervezeti barátaimmal, de az elmúlt huszonöt évben még a legvehemensebb munkavállalói érdekvédők sem álltak elő a 4 napos munkahét ötletével. Egy kormányzásra készülő (?) párt villámgyorsan szakszervezeti gúnyát ölt, mert így akarja leelőzni politikai riválisait, és a még működő munkavállalói érdekképviseleteket. Sokba kerülhet nekünk ez az ambíció. Nem szeretném elmolytalanítani és lebecsülni a 4 napos munkahétre vonatkozó indítványt, de a 3 napos szerintem sokkal jobban hangzik. Persze lehet ennél is kevesebb: idén április és június között a totális társadalmi, politikai és gazdasági válság elleni küzdelem jegyében vezették be Venezuelában – 700 százalékos infláció mellett az állami szektorban – a 2 napos munkahetet. A krízisterápia egyik eszközeként és nem jóléti intézkedésként.

Az anyag szerzői követendő mintaként az európai mércével egyedülállóan alacsony franciaországi, még a gazdasági válság előtt bevezetett heti 35 órás munkahetet említik, amelyet azonban sem az ország jobboldali ellenzéke, sem pedig a jelenlegi szocialista kormányzat nem talál célravezetőnek. Visszalépni a heti 38-40 órára a sztrájkok és a tüntetések miatt csaknem lehetetlen. (A szerzők következtetése meglehetősen sajátos: ez nem a 35 órás munkahét kudarca, hanem inkább a „harmadikutas” baloldal válsága). A rövidített munkahétre vonatkozóan pozitív svéd példát is felhozza a dolgozat, de Svédország és Magyarország bármilyen tekintetben is összehasonlítható? Ott valódi parlamentáris demokráciával ékesített alkotmányos monarchia van, jóléttel és biztonsággal párosulva. “Mellesleg” Scaniat és Volvot is gyártanak (nem összeszerelnek). Ehhez képest mi hol tartunk?

A 4 napos munkahét ötletén kívül is vannak furcsa mondatok a programpontban: „Betiltjuk a munkaidő utáni rendszeres dolgoztatást. (…)Biztosítjuk az offline élethez való jogot! (…) El kell törölni a pótszabadságok bonyolult rendszerét: mindenkinek egységesen 30 nap járjon évente!” Hölgyeim! Uraim! A munkaügyi kapcsolatok szakszerű szabályozása sok tapasztalatot és probléma-érzékenységet követel. A Munka törvénykönyve a munkahelyek alkotmánya (alaptörvénye), ennek a joganyagnak és a hozzá kapcsolódó intézményrendszernek a megváltoztatására irányuló törekvést nem elegáns, nem célszerű tőmondatokkal felvezetni. Az idevonatkozó jogi norma megfogalmazása és rendszerbe állítása alapos előkészítést igényel. A munka világa nem ötletbörze, és ne is próbálják meg azzá tenni.

Életem első harmincöt évét olyan rendszerben éltem, amelyben hangzatos jelszavakkal fedték el a társadalmi (gazdasági) ellentmondásokat. Az a szisztéma – primitív szlogenjeivel együtt – régen megbukott. Én továbbra is a társadalmi párbeszéd intézményeinek demokratikus működtetésében és a szakmai alapokon nyugvó jogalkotásban hiszek. Nem szeretnék ismét a felszólítások és a felkiáltó jelek országában élni, még akkor sem, ha a programalkotók jó szándékában egy pillanatig sem kételkedem.

A Párbeszéd honlapján szerencsére szerepel egy számomra is szimpatikus felszólítás: „Szólj hozzá!” Megtettem.

Forrás: Népszava