Durván térhet vissza a vasárnapi boltbezárás

 „A vasárnap fontos pillére az európai társadalmi modellnek”

Egy szakszervezetekből, civil és egyházi szervezetekből álló csoport európai szintű vasárnapi boltbezárást kezdeményez azzal érvelve, hogy egyre többet dolgoznak az emberek hét végén – írja a napi.hu.

Az Európai Szövetség a Szabad Vasárnapért azt kéri, hogy uniós szabályozás tegye lehetővé a munkától mentes vasárnapot. „A vasárnap fontos pillére az európai társadalmi modellnek”- érvel a szövetség, amelyet szakszervezetek, állampolgári és egyházi szövetségek alkotnak – vette át a német Die Welle hírét a lengyel onet.pl.

 Egyre több európai dolgozik vasárnap, állítják a szövetség tagjai az Eurofound ügynökség adataira hivatkozva. Az ő felmérésük szerint 2015-ben a megkérdezettek 30 százaléka dolgozott havonta legalább egy vasárnapon.

Hogy kérelmük sikeres lesz-e, azt nem lehet tudni. Az EU-ban jelenleg egy 2003-as keretszabály az irányadó, amelynek részleteit az egyes tagállamok határozzák meg. A statisztikai adatok szerint egyébként Európában a legkevesebben Lengyelországban mennek vasárnap munkába, csak a dolgozók három százaléka, utánuk jönnek a portugálok 4,3 százalékkal és a horvátok 5,5 százalékkal.

Forrás: napi.hu