Elemzők: jövőre kétszámjegyű is lehet a bruttó béremelkedés

 Az egyre jelentősebb munkaerőhiány javítja a munkavállalók alkupozícióját

Jövőre a járulékcsökkentési és béremelési megegyezés megvalósulásával a bruttó bérek éves átlagos növekedése akár kétszámjegyű is lehet az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

A KSH kedden kiadott szeptemberi bérstatisztikai adatait kommentálva Oszlay András, a Takarékbank elemzője azt is megjegyezte, hogy az éves átlagos infláció 2 százalékra emelkedhet. Az idén is legalább 7 százalékot elérő reálbér-növekedési ütem várható, ezzel a háztartások fogyasztásának bővülése továbbra is meghatározóan járul hozzá a gazdasági növekedéshez – tette hozzá.

A KSH keddi tájékoztatása szerint szeptemberben a bruttó átlagkereset 257 900 forint volt, 6,7 százalékkal nőtt, miközben a nettó átlagkereset a személyi jövedelemadó-szabályok változása miatt 8,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest.

Oszlay András megállapította, a bérnövekedés üteme 2015 közepétől  gyorsult fel, és 2016-ban a bruttó bérnövekedés üteme 6 százalék közelében stabilizálódott, amelyet legnagyobb részben a több ágazatban kialakult munkaerőhiány, illetve ennek következtében a munkavállalói szervezetek megerősödött alkuereje tett lehetővé. Ezekhez a tényezőkhöz csatlakoznak a még intenzívebb bérnövekedés irányába ható gazdaságpolitikai lépések a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, illetve a munkáltatói járulék csökkentéséről.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-nek küldött értékelésében azt emelte ki, hogy az egyre jelentősebb munkaerőhiány javítja a munkavállalók alkupozícióját, így további dinamikus béremelkedésre lehet számítani. Az első kilenchavi 6,1 százalék után a bruttó bérek átlagos növekedése az év végére elérheti a 6,4 százalékot. Megjegyezte, a bérek átlagos emelkedését továbbra is elsősorban az állami szféra dominálja, ahol egy év alatt 9,1 százalékkal nőttek a keresetek szeptemberre. Az emelkedés azért magasabb, mint az előző hónapokban, mivel szeptemberben újabb béremelési kör zajlott le a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók között.

Arra is felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a munkaerő iránti kereslet éves összevetésben bővül, de az utóbbi három hónapban enyhe lecsúszás figyelhető meg, azaz havi alapon némileg mérséklődik a foglalkoztatás.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője is azt állapította meg, hogy a minimálbér 15 százalékos és a garantált bérminimum 25 százalékos emelése is abba az irányba mutat, hogy jövőre még tovább gyorsulhat az idei év végén látott béremelkedési tempó, miközben  munkaerőpiac még feszesebbé válhat, az átlagos munkanélküliségi ráta  5 százalék alá csökkenhet 2017-ben. 

Az Erste prognózisa  szerint jövőre 2,8 százalékkal nőhet a GDP az átlagos infláció pedig elérheti az 1,9 százalékot.  Ürmössy Gergely azonban hangsúlyozta, hogy a GDP és inflációs előrejelzésünket is megemelhetik, ha a béreken a vártnál erősebben  gyűrűzik végig  a kormányzat által adott impulzus.