Életpályamodellt szeretnének önkormányzati köztisztviselők is

 Boros Péterné:

Életpályamodellt szeretnének az önkormányzati köztisztviselők is – nyilatkozta a HírTV-nek a Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, Boros Péterné.

 

   Pénteken ismertette a Budapesti Önkormányzatok Szövetségével közös javaslatát a főpolgármester. Tarlós István emlékeztetett arra: a kormány nyáron hozná létre az állami tisztviselői kart. Ezeknek a hivatalnokoknak a bérét néhány év alatt ötven százalékkal emelik, miközben az önkormányzati hivatalnokok keresete nyolc éve változatlan. Boros Péterné elmondta: azt szeretnék, ha a kormány nem kivételezne a közigazgatásban.

   „Mi is azt szeretnénk, ha egységes közigazgatás lenne, és az állami tisztviselői kar mellett július elsejéig, a köztisztviselők napjáig az önkormányzati köztisztviselők életpályájáról is gondoskodna a kormányzat. Természetesen a megyei kormányhivatali kollégáinkat is idesoroljuk, mi nem teszünk különbséget a közigazgatáson belül. Alkalmazkodunk az elnevezésváltozáshoz, amelyet a kormány megalkotott, de mindenképpen indokoltnak tartjuk, hogy az önkormányzati köztisztviselők dolgát is rendezze életpálya formájában a kormányzat” – mondta a Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára.

Forrás: HírTV