Életpályáról tájékoztatás

Tisztelt Tisztségviselők!

 

Mint tudjátok, a szakszervezet mindent megtett annak érdekében, hogy az életpálya modellel kapcsolatos várakozásaink, illetve annak bevezetése mielőbb megtörténjen.

Számtalan nyilatkozatot adtam a sajtóba, és minden országos fórumon jeleztük az életpálya nélkül maradt NAV munkavállalók szomorú helyzetét.

A múlt héten Magyarországra hívtam az Európai Szövetség teljes vezérkarát, akik szintén támogatásukról biztosítottak minket a létszámleépítés elleni harc, és a fizetések rendezése tekintetében.

A tegnapi nap a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum ülésén részt vett Lázár János Miniszterelnökséget Vezető Miniszter, aki arról biztosított, illetve tájékoztatott, hogy a Kormány elfogadta Tállai András Államtitkár úr beterjesztését a NAV életpálya vonatkozásában, és biztosított arról, hogy a NAV dolgozók életpályája bevezetésre került. Erről a Kormány döntött.

Nyilvánvalóan most kellene kezdődnie a komoly munkának, reményeink szerint egy olyan életpálya kerül bevezetésre, amelyben minden dolgozó megtalálja a számítását, mi a magunk részéről ebben a tekintetben elkötelezettek vagyunk, és mindent meg fogunk tenni az előzőekben megfogalmazott cél megvalósulásáért.

 

Tisztelettel,

Holecz Gábor elnök