Eltérnek az álláspontok a bérunióról

 Legalább 30-50 százalékkal szükséges emelni a fizetéseket

A szakszervezetek vezetői kíváncsiak a Jobbik bérunióról szóló kezdeményezésére, de csak a részletek ismeretében tartják azt támogathatónak. A munkavállalói érdekképviseletek szerint a jövedelmek emelkedése megkezdődött, ezt folytatni kell, és legalább 30-50 százalékkal szükséges emelni a fizetéseket a következő tíz évben – olvasható a Magyar Időkben.

Jogos igény a bérfejlesztés, a magyar gazdaság versenyképességének sokáig az egyik alapja az alacsony bérszínvonal volt, ami a nyugatiakhoz képest az azonos foglalkozási körökben csak 25-30, jó esetben is csak 40 százalék volt, ráadásul az ország fejlettségéhez képest is elmaradtak a jövedelmek 20 százalékkal – nyilatkozta a Magyar Időknek a Jobbik bérunió kezdeményezésével kapcsolatban Palkovics Imre.

A Munkástanácsok elnöke elmondta: Vona Gábor pártelnök ma délután fogja a szakszervezeti szövetség elé tárni elképzeléseit.

– A jövedelmek emelését a gazdasági növekedésre kell alapozni, és nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy az EU-nak az amerikai és ázsiai gazdasági övezet is a versenytársa – tette hozzá a szövetség elnöke. Palkovics szerint a problémát a kormány és a gazdaság szereplői is felismerték, elindult egy bérfelzárkózási folyamat.

– Támogatjuk a további béremelést, mi is azt szeretnénk mint a Jobbik, hogy kolbászból legyen a kerítés, de a realitásokkal tisztában kell lenni – jegyezte meg.

– Még nem egyeztettünk a Jobbikkal a bérunió kezdeményezéséről, és nincs testületi álláspont sem a kérdésben – mondta Mészáros Melinda, a Liga elnöke.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint a bérfelzárkóztatás támogatandó, de a fő kérdés, hogy eltérő bérszínvonal, GDP, gazdasági növekedés, termelékenység mellett ez hogyan valósítható meg.

Forrás: Magyar Idők