Februári összefoglaló – munkavállalói érdekvédelem munkacsoport beszámolója

Tisztelt ,

Engedje meg, hogy jelen levelemben tájékoztassam Önt és szervezetét a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési munkájáról.

2017. február 27-én Pintér Tamás (Jobbik) „Béremelés Fidesz-módra – több tízezren kerültek/nek utcára?” címmel kérdezte a kormányt. Rávilágított arra, hogy a járulékcsökkentési kísérletezéseivel a kormány jelentős káoszt idézett elő a munka világában. A cégek gyakran trükközésre kényszerülnek, mert nem tudják kigazdálkodni a béremeléshez szükséges forrásokat. Ez ellen a méltatlan helyzet ellen harcol többek között a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség is, akikkel ezúton is szolidaritást vállalunk, hiszen joggal tesszük fel a kérdést: Milyen kormány az, amely tétlenül nézi, hogy a vállalatok kizsigereljék a magyar embereket? A felszólalás ide kattintva tekinthető meg.

2017. február 22-én Z. Kárpát Dániel (Jobbik) és Bencsik János, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet alelnöke „Ha Magyarországra jössz, elveheted a magyarok munkáját – Bérunió helyett a keleti bérszínvonalat tartja fenn a Fidesz-kormány” címmel tartott sajtótájékoztatót. A Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi rendelete szerint hazánkba egyre könnyebb külföldi munkaerőt importálni. Míg a Jobbik a nyugati bérekét küzd, addig a Fidesz a keleti bérszínvonalat részesíti előnyben. 2016-os statisztika szerint a tartósan külföldön munkát vállalók mintegy 1000 milliárd forintot utalnak haza, míg egy 2017. januári adat szerint az Ausztriában munkát vállaló magyarok száma 2012-höz képest megduplázódott. Többek közt ezek az adatok is egyértelműen bizonyítják, hogy a Fidesz-kormány elüldözi a magyar embereket, és helyüket az olcsó import munkaerővel kívánják pótolni. A sajtótájékoztató ide kattintva tekinthető meg.

2017. február 21-én Z. Kárpát Dániel (Jobbik) „Miért nem állnak ki a magyar munkavállalók mellett?” címmel szólalt fel napirend előtt. Elmondta, a Jobbik intenzív politikai kampányt kezdeményezett az európai bérunió elérése érdekében. Szövetségesekre találtunk már jóval több, mint hét regionális országban és egyéb európai uniós tagországban, és a kormány helyett keressük ezeket a szövetségeseket. A felszólalás ide kattintva tekinthető meg.

2017. február 19-én Z. Kárpát Dániel (Jobbik) „Újabb multikedvezmények helyett minőségi magyar munkahelyeket!” címmel tartott sajtótájékoztatót. Eszerint a Fidesz-KDNP elárulta a magyar munkavállalókat. A Jobbik célja, hogy hozzák nyilvánosságra a multikkal kötött stratégiai szerződések minél több pontját, és vizsgálják felül a dokumentumokat, a kormány ugyanis a nemzetközi cégeknek hatalmas kedvezményeket biztosít, amelyeket a kkv-khoz kellene átcsoportosítani. A sajtótájékoztató ide kattintva tekinthető meg, az alfahir.hu tudósítása pedig itt olvasható.

2017. február 17-én Volner János (Jobbik) „A frakcióülésen született döntésekről” címmel tartott sajtótájékoztatót. A Jobbik parlamenti frakciójának a bérfelzárkóztatás kérdése lesz a legfontosabb témája az Országgyűlés tavaszi ülésszakán; mindent elkövetünk majd annak érdekében, hogy az európai uniós népszavazásra irányuló kezdeményezésünk sikeres legyen, és Magyarország második legerősebb pártjaként rákényszerítsük Orbán Viktor kormányát, hogy ebben az ügyben érdemi lépéseket tegyen. A sajtótájékoztatóról az alfahir.hu tudósítása itt olvasható.

2017. február 12-én Pintér Tamás (Jobbik) „Járulékcsökkentés a multik szolgálatában?” címmel tartott sajtótájékoztatót. Úgy fogalmazott, hogy kormány közelmúltban bejelentett járulékcsökkentése nem elegendő ahhoz, hogy azt a multinacionális cégek ne tudják kijátszani. Példaként említette a dunaújvárosi Dunaferr esetét, ahol szerinte a tulajdonos a járulékcsökkentést nem hajlandó megjeleníteni a dolgozók fizetésében. A sajtótájékoztató ide kattintva tekinthető meg.

2017. február 8-én Pintér Tamás (Jobbik) „Kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a dolgozók a kormány hibás bérfejlesztést érintő intézkedései miatt” címmel közleményt adott ki. Eszerint kormányzat idei minimálbért és garantált bérminimumot fejlesztő intézkedései kiszolgáltatott helyzetbe hozzák a dolgozókat, és trükközésre kényszerítik mind a magán-, mind az állami szektor munkaadóit. Továbbra is fenntartjuk javaslatunkat, ami szerint 20-30 százalék körüli járulékcsökkentésre lenne szükség ahhoz, hogy a cégek ne nyeljék le teljesen a járulékcsökkentést, és annak hatása a bérekben is megjelenhessen. A közlemény teljes szövege itt és itt olvasható.

Bízom benne, hogy közös erővel tudunk tenni a magyar emberek tisztességes megélhetéséért és pozitív irányú változásokat tudunk elérni.

Az együttgondolkodás elősegítése érdekében állok rendelkezésükre.

 

Ander Balázs

a Jobbik Munkavállalói Érdekvédelmi Munkacsoportjának vezetője