Fél a kormány Európától

Még márciusban módosítania a kell a kormánynak, különben az Európai Bizottság maga függesztheti fel a reklámadót. Lázár János a jövő szerdai kormányülésen tesz javaslatot a csökkentésre. Konkrétumok említése nélkül a csúcsminiszter arra tett ígéretet, hogy „megvédik” a kis cégeket a tehertől, és elárulta: soknak tartja a közmédia 80 milliárdos büdzséjét. Eközben egyre tisztábban körvonalazódik a Simicska Lajos „utáni” új jobboldali médiavilág: mozgolódik a Századvég, és bár az Orbán Viktorhoz mindig lojális Helyi Téma komoly bajba került, információink szerint „még teremhet babér” Vitézy Tamás lapjának.

 

“Először fenyegettek meg bennünket azzal, hogy egy adó miatt felfüggesztenek egy Magyarországon hatályos törvényt, ami a legsúlyosabb szankciók egyike” – adott tájékoztatást az Európai Bizottság (EB) előtt lévő reklámadóval kapcsolatos eljárásokról tegnap Lázár János a parlament gazdasági bizottságának ülésén. Az RTL-csoport hivatalos panasza nyomán jelenleg az EB adó-, illetve versenyjogi főigazgatósága is vizsgálja a reklámadót: a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormány még februárban kapott „néhány hetet” a módosításra, ha nem teljesítik, eddig példátlan szankcióként, az EB maga függesztené fel a reklámadó-törvényt, de kötelezettségszegési eljárásra is utaltak. Az óra igencsak ketyeg, így Lázár szerint még márciusban módosítják a törvényt. Konkrét javaslatot leghamarabb a március 11-i kormányülésen tesz.

A további részleteket a nepszava.hu oldalon olvashatják: tovább»