Forró ősz vár a Fideszre

 A pedagógusok, az egészségügyi és a szociális szféra dolgozói és a önkormányzati köztisztviselők is üzentek Orbánéknak

Megemlegeti a kormány az őszi akciókat – ezt ígérik az elégedetlen tanárok, akik készek újabb sztrájkot tartani ősszel. A pedagógusok mellett az egészségügyi és a szociális szféra dolgozói, valamint a önkormányzati köztisztviselők is üzentek Orbánéknak, hogy ők is megértsék – írja a 168 óra.

A nyári szünet az erőgyűjtés ideje lesz, a pedagógusok nem adják fel, nem adhatják fel – hangzott el júniusban a Várkert Bazárnál tartott rendhagyó bizonyítványosztó demonstráción, amelyet a Tanítanék Mozgalom és a Civil Közoktatási Platform szervezett.

A kormány megemlegeti az őszi akciókat – mondta Pukli István, a Tanítanék Mozgalom és a Teleki Blanka Gimnázium vezetője a tüntetés után. A demonstráción beígért „radikális üzemmódról” a Teleki igazgatója annyit mondott, keményebb akciók jönnek ősztől, és bár nem árult el részleteket, jelezte: konkrét terveik vannak.

„Ahogy a velük folytatott egyeztetéseken kivettem a szavaikból, Pukli István a Gandhi-féle erőszakmentes ellenállást jelölte meg eszközként. Egyikünk sem áll készen arra és nem áll szándékunkban, hogy barikádokat építsünk és utcaköveket szedjünk fel” – mondta Mendrey László, a PDSZ elnöke a Magyar Időknek adott interjújában. Hozzátette: a sztrájk nem cél, hanem eszköz. A jelenlegi oktatáspolitika azonban nem szolgálja az ország, a társadalom érdekeit, ezért nem tekinthetnek el a legkeményebb érdekérvényesítő eszköz újbóli alkalmazásától.

Tízezreket vinnének utcára a szakszervezetek október 7-én

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint a költségvetés és az adótörvények elfogadása után nem maradt mozgástér a bértárgyalásokhoz a munkáltatók, a kormány és a szakszervezetek között. Az 5,1 százalékos bérfejlesztési mértéket nem tartják kielégítőnek.

Emlékeztetett: október 7-én lesz a Tisztes Munka Világnapja, melynek alkalmából idén is demonstrációt szerveznek. Az oktatási, az egészségügyi és a többi közszolgáltatásban dolgozó elégedetlensége a szakszervezeti konföderációk összefogásával egy nagy demonstrációban csúcsosodhat ki – mondta a Klubrádiónak.

A szakszervezeti vezető szerint azonban csak akkor lehet hatni a kormányra, ha nem százak, hanem tízezrek vonulnak utcára.

Szeptember 14-én sztrájkolnak a köztisztviselők

A júniusi, két órás figyelmeztető sztrájk után szeptember közepén egész napos munkabeszüntetést tartanak az önkormányzati köztisztviselők, akik átlagosan 30 százalékos béremelést követelnek októbertől. A sztrájkban becslések szerint ötezer dolgozó vesz majd részt, amennyiben a kormányzat nem tárgyal velük érdemben erről a kérdésről – tudta meg a HrPortal Boros Péternétől, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazotttak és Közszolgálati Dolgozó Szakszervezetének elnökétől.

Sándor Mária új civil mozgalma

Országépítők néven fogná össze a civil szervezeteket és nyáron szervezi meg a politikától független mozgalmat Sándor Mária, a fekete ruhás nővér. Ezt az egészségügy helyzete miatt tartott tizenkét órás Kossuth téri demonstráción jelentette be július 1-jén. „Olyan új országban akarunk élni, ahol nincs megfélemlítés, ahol a hatalom hajlandó velünk együttműködni. Ezért összefogunk és szeptembertől új közös mozgalomban, az Országépítők Szövetségében dolgozunk tovább” – mondta.

Átverte a védőnőket a kormány

Nem igaz a kormányzati kommunikáció állítása, hogy a védőnők visszamenőleg 30-35 ezer forintos fizetésemelést kaptak. A finanszírozást valóban megemelték ennyivel, a védőnők azonban ennek legfeljebb 12 százalékát látják – közölte az Autonóm Területi Szakszervezet.

A szakszervezet továbbra is tiltakozik amiatt, hogy a védőnők kimaradnak az egészségügyi bérrendezésből, és fenntartja azon álláspontját, miszerint a védőnői bérrendezés egyetlen elfogadható módja az egészségügyi szakdolgozói bértábla védőnőkre történő kiterjesztése.

Akár sztrájkkal is rákényszerítik a védőnők a kormányt, hogy betartsa az adott szavát – ígérte Varga Andrea, az Autonóm Területi Szakszervezet elnöke.

Forrás: 168 óra