Gulyás: jövő tavasztól érezhetően csökkenek a devizahitelesek terhei

A Kúria májusi döntése egyértelművé tette, hogy “az a gyakorlat, amit a bankok éveken át folytattak, az nemcsak erkölcstelen, hanem törvénytelen is volt” – mondta az Országgyűlés fideszes alelnöke Sopronban.

 
Jövő év tavaszától érezhetően csökkennek a devizahitelesek terhei, miután a Kúria májusi döntésével megegyezően fogadta el az Országgyűlés a devizahiteles törvényt – mondta Gulyás Gergely szombaton Sopronban. Az Országgyűlés fideszes alelnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a Kúria májusi döntése egyértelművé tette, hogy “az a gyakorlat, amit a bankok éveken át folytattak, az nemcsak erkölcstelen, hanem törvénytelen is volt”.
Ez azt jelenti, hogy jogellenesen alkalmazták az árfolyamrést és jogellenesen módosították egyoldalúan a hitelt felvevőkre hátrányosan a szerződéseket – tette hozzá.

Gulyás Gergely elmondta azt is, hogy a devizahiteles törvénnyel “szó sincs visszamenőleges törvényalkotásról, mert a Kúria az akkori jogszabályokat értelmezve jutott arra a döntésre, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás és az árfolyamrés alkalmazása jogellenes volt”, és ezek a pénzek visszajárnak az embereknek. A politikus hozzátette: azzal számolnak, hogy miután a “jogellenesség mértéke eltérő volt az egyes bankoknál, így ez az adósoknak különböző könnyebbségeket fog jelenteni”, 20 és 40 százalék közötti törlesztőrészlet-csökkenés várható az adósok 99 százalékánál.

A banki elszámolásnak legkésőbb jövő év február 28-ig kell megtörténnie, így jövő tavasztól kezdve érezhetően csökkennek a devizahitelesek terhei, és reményeik szerint az a pénz, ami a családoknál marad, a gazdaság növekedéséhez fog hozzájárulni. Gulyás Gergely jelezte: még az idén vagy a jövő év elején várhatóan elfogadják azt a törvényt is, amellyel a forintosításra is sor kerül, így Magyarországon megszűnik a bankok devizahitel-terméke. Míg 2002-ben néhány ezer devizahitel volt, 2010-ben már több mint egymillió – tette hozzá.

Gulyás Gergely kiemelte: az október 12-i önkormányzati választás lesz az első, amikor öt évre választanak polgármestert és képviselőket a települések, és fontos, hogy a Sopront nyolc éve vezető Fodor Tamás (Fidesz-KDNP) irányításával a fejlődés a következő időszakban is töretlen maradjon. A Fidesz nem tesz különbséget a támogatások szétosztásakor, de az ellenzék igen – hangsúlyozta a politikus.