Halálbüntetés: Orbán megint hintázik

Nem csillapodik a vihar Orbán Viktor napirenden tartott kérdése, a halálbüntetés körül. Bár maga a kormányfő erősítette meg Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének, hogy nem kívánja az európai joggal ellentétes halálbüntetést bevezetni Magyarországon, a jövő héten az EP állampolgári jogokkal, bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó bizottsága (LIBE) valóban napirendre veszi Orbán javaslatát.Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is “határozott kéréssel” fordult írásban Orbánhoz: vonja vissza javaslatát, egyértelmű dolgokat nincs értelme megvitatni – tette hozzá.

 

Nem csitul az a vihar, amit a kormányfő keddi, pécsi bejelentése kavart, amely szerint a kaposvári trafikos gyilkosság után napirenden kell tartani a halálbüntetés kérdését. A kormányzati érvelést péntek reggel, az M1 csatornán megerősítette és tovább értelmezte Kovács Zoltán kormányszóvivő azzal, hogy a politikának kötelessége beszélni arról, ami az embereket érdekli, mert ha nem hallgatja meg őket, elveszíti kapcsolatát a realitással. Muszáj beszélni arról is, “amiről, ha úgy tetszik, a jogszabályok, írott és íratlan szabályok alapján sokan azt mondják, hogy nem szabad beszélni”. A kormányszóvivő ugyanakkor hangsúlyozta: a vita elején tisztává és egyértelművé tették, hogy Magyarország minden olyan kötelezettséget betart, amelyet ezzel kapcsolatban vállalt. Kovács azok után nyilatkozott, hogy Orbán Viktor még csütörtök délután telefonon egyeztetett Martin Schulz-cal, az Európai Parlament elnökével és közölte vele, nem tervezi bevezetni a halálbüntetést, csak vita van róla Magyarországon.

A további részleteket a nepszava.hu oldalon olvashatják: tovább»