Hatalmasat bukhatunk az államosításon

Tízmilliárdos nagyságrendű kártérítést kell fizetni a magyar piacról kiszorított francia utalványos cégeknek, ha az uniós bíróság elmeszeli Magyarországot. A francia cégek Washingtonban is perbe hívták a magyar államot.

 .

Újabb kötelezettségszegési eljárás érhet finisbe azzal, hogy holnap tárgyal először az Európai Bíróság abban a perben, amit a bizottság a hideg élelmiszer, a szabadidős és az üdülési utalványos piac 2011-es államosítása miatt indított. A bizottság 2012-ben kezdte vizsgálni a cafeteriapiac átalakítását, majd azért perelték be a magyar kormányt, mert megsértette a szolgáltatások szabadságával kapcsolatos uniós célkitűzéseket.

2010 után az adótörvények megváltoztatásával a kormány lényegében kiszorította a korábbi piacvezető külföldi cégeket, helyettük állami kézbe vette az ilyen utalványok kibocsátását, méghozzá úgy, hogy elfogadói oldalon nem ritkán a Fidesz holdudvarába tartozó vállalkozások lettek a rendszer kedvezményezettjei. Az utalványok kibocsátásának a jogát megkapó Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) pillanatok alatt megadta az Erzsébet elfogadásának a jogát a CBA-nak, a Coopnak és a Realnak, miközben a külföldi láncok sokáig „nem tudtak megegyezni” az MNÜA-val.

A további részleteket a nol.hu oldalon olvashatják: tovább»