Hende Csaba és Kósa Lajos bejelentése: ilyen még sehol nem volt az országban

A debreceni Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskolában szeptemberben kezdődő új katonai képzéssel elindul a honvédelmi nevelés programja – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a városi tanévnyitó ünnepségen pénteken a hajdúsági megyeszékhelyen.

 .

 .



A Kossuth téri rendezvényen a szaktárca vezetője arról beszélt: Magyarország és benne a honvédelem teljes rendszere is megújul, ennek a munkának a legfontosabb része pedig az, hogy a nemzet újra értse és értékelje azt az erőfeszítést, amelyet a honvédség a haza fegyveres védelmében elvégez.

Hende Csaba hozzátette, hogy aki késztetést érez az ebben való részvételre, annak megadatik a lehetőség. A Gábor Dénes szakközépiskola diákjai számára az idei tanévben új időszámítás kezdődik; itt kezdik el tanulni a katonaéletet, hogy később, testükben-lelkükben megerősödve, ha a sors úgy hozza, honvédként szolgálhassák a hazát – mondta a miniszter.

Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere tanévnyitó ünnepi beszédében hangsúlyozta: új képzési forma a honvédelmi szakképzés Debrecenben, hasonlót korábban még sehol sem indítottak az országban.

A honvédelmi tárca és a város önkormányzata június végén írta alá azt a megállapodást, amely alapján honvédelmi középiskolaként működik szeptembertől a debreceni Gábor Dénes Elektronikai és Műszaki Szakközépiskola. Az ország első katonai középiskolájában szeptembertől felmenő rendszerben hatvan diák kezdi meg tanulmányait.

A polgármester a városi tanévnyitó ünnepségen szólt arról is, hogy a nemrégiben elkészült országos középiskolai rangsor első húsz intézménye között három debreceni középiskola szerepel. Kósa Lajos kiemelte, hogy ez egyedülálló eredmény, amely jól mutatja a város erejét. Megfogalmazása szerint “űzni-hajtani” fogják az összes helyi középiskolát arra, hogy legyenek méltók Debrecen iskolavárosi rangjához, és mindig készek legyenek az új dolgok befogadására és a fejlesztésekre. Hozzátette: ezzel az a céljuk, hogy a diákok egyre jobbak és erősebbek legyenek.

A polgármester kitért arra, hogy a költségvetési helyzet ellenére jelenleg is zajlanak olyan fejlesztések, amelyek az intézmények fejlődését szolgálják. Példaként említette a Tóth Árpád Gimnáziumban jövőre akkreditálandó nemzetköziérettségi-programot, a más iskolákban beindított tehetséggondozó projekteket, a kétnyelvű képzések erőltetését vagy a Fazekas Mihály Gimnáziumban szintén 2013-ra tervezett infrastrukturális bővítést.

Hozzátette: az általános iskolákban is olyan programok indultak el, amelyektől azt várja a város, hogy erősödjön az oktatás. “Ez egy olyan folyamat, amit soha nem szabad abbahagyni” – fogalmazott Kósa Lajos.