Hét százalék: szégyen?

Sokan „lekutyázták” az idei béralkumenetet

Január 1-jétől a legkisebb havi munkabér (minimális bér) bruttó 105 000-ről 111 000 Ft-ra emelkedik. A nettó növekedés az szja kulcsának változása miatt is 5040 Ft. Ez 7,33% „tiszta” bérnövekedést jelent. A garantált bérminimum (a szakmunkás-minimumbér) bruttó 122 000-ről 129 000 Ft-ra nő. Ennek nettó hozadéka 5875 Ft, 7,35% – olvasható Dávid Ferenc véleménye a Népszabadságban.

 

   A GDP jövő évre várható növekedése 2,4%, a pénzromlás prognosztizált üteme 1,6%. Tehát a gazdasági teljesítmény szerény emelkedése és alacsony infláció mellett a kötelező minimális bértarifákban érintett munkavállalók számára 2016 legalább 5,7% reálpozíció-javulást ígér: 800 ezer embernek az üzleti szektorban és 120 ezernek a közszolgálati szférában. A növekedés továbbgyűrűző hatásával is számolnunk kell. Változnak a bérskálák, nő az átlagkereset, és automatikusan növekszik néhány nyugdíjszerű és társadalombiztosítási ellátás minimuma és felső korlátja.

   Sokan „lekutyázták” az idei béralkumenetet (majd még hevesebben az eredményt), mondván, hogy cirkusz volt az egész, hiszen a kormány egyedül is dönthetett volna. A kormány legbefolyásosabb minisztere már a nyáron bemondta a végeredményhez közeli értéket. Látszattárgyalásoknak aposztrofálták a szakmai és érdekvitákat, a szakszervezeteket és a munkaadói szövetségeket pedig lényegtelen mellékszereplőként tüntették fel.

   Lehet nem szimpatizálni a hazai munkaadói és munkavállalói érdekképviseletekkel, de az ügy érdekében talán indokolt lett volna néhány hónapra felfüggeszteni a szociális partnerek ócsárlását. A „pályára bekiabáló” és érzelmileg túlfűtött csoportosulások a háromoldalú tárgyalások bántó lebecsülésével semmilyen muníciót nem adtak a vitatkozó feleknek, ellenben rontani próbálták az intézményesített párbeszéd résztvevőinek – reményem szerint még létező – társadalmi presztízsét, és gyengítették a szociális partnerek (munkavállalók, munkaadók) tárgyalási pozí­cióit. Vajon miért?

   Mindenki tudja, hogy a kormány ebben a dologban kizárólagos döntési jogosítvánnyal rendelkezik. Miért kellett akkor napi huszonnégy órában sulykolni és kárörömmel harsogni, hogy „még mindig sem sikerült megállapodni, és a kormány egyoldalúan fog élni a bérmegállapítás jogával!” Jelzem, ilyen fenyegetés most egyáltalán nem volt.

   Azzal persze minden szakszervezet és vállalkozói érdekképviselet vezetői tisztában voltak, hogy a végtelenségig nem nyújtható a diskurzus, mivel az új bértarifákat december 31-ig közzé kell tenni a Magyar Közlönyben. A december 16-i kormányülésen nem hirdettek ítéletet, hanem további egyeztetéseket szorgalmaztak. Így jutottunk el a december 22-i megállapodáshoz, amelyet értékesnek tartok. Közgazdasági szemüvegen keresztül nézve lehet mondani, hogy a versenyszféra erőn felül vállalt, de társadalompolitikai megközelítésből és az intézményes érdekegyeztetés jövője szempontjából előrelépésként értékelem az egyezséget. Hétfordulós vita után kerültünk aláírás-közeli állapotba, amikor is minden partnernek színt kellett vallania: vállalható-e a megállapodás. A meghatározó többség úgy döntött, hogy igen.

   Néhány ellenzéki párt „kapásból megrugdosta” a friss paktumot. Közleményük néhány  mondata megdöbbentő tájékozatlanságra utal. A Magyar Szocialista Párt képviselői még azt sem vették észre, hogy létrejött az egyezség. Így fogalmaztak: „Magyarországon negyed évszázada nem volt példa arra, hogy ne szülessen megállapodás a munkavállalók, a munkáltatók, valamint a kormány képviselői között a következő évi minimálbérről. (…) Örömmel tapasztaltuk ugyanakkor, hogy van olyan szakszervezet Magyarországon, amely valóban a munkavállalók érdekében lép fel, ebből következően nem fogadta el az idei bérajánlatot. Bebizonyosodott, hogy a magyar munkavállalók érdekeit ma egyedül a Magyar Szakszervezeti Szövetség képviseli.”

   Úgy gondolom, hosszú távon nem célravezető, ha egy politikai párt kiemeli és megnevezi a számára szimpatikus munkavállalói érdekképviseletet, és kedvencét azonnal a többi fölé helyezi. Kizárólag azért, mert nem írt alá egy 7 százalékot meghaladó nettó béremelést tartalmazó megállapodást. Ez a megállapodás tényleg olyan szégyenteljes lenne? Tisztában van az MSZP gazdasági kabinetje azzal, hogy mekkora bértömeg- és járulékvonzata van a mostani növelésnek? Nos, a vállalkozók közvetlen többletköltsége a ma érvényes adójogszabályi keretek között meghaladja a 80 milliárd forintot. Tudom, hogy ellenzékben a közgazdasági matek nem kedvelt tantárgy, de egyszer majd még a szocialistáknak is szükségük lehet ilyen jellegű ismeretekre.

   Az LMP december 22-i „drámai hangulatjelentése” kicsit meglepett. A magát állandóan tárgyalás- és megegyezéspártinak beállító, de igazából forgó-morgó alakulat az egyez­séget azonnal leminősítette. Az aláírástól távol maradó Magyar Szakszervezeti Szövetséget a legnagyobb szakszervezetnek nevezte, a megállapodók (öt szövetség és a kormány) legitimitásáról és törekvéseiről egy szót sem ejtett, és már idén decemberben elparentálta a 2018. évet is: „Kudarccal végződött a bértárgyalások utolsó fordulója, miután a kormány nemet mondott arra a szakszervezeti kérésre, hogy kezdődjenek tárgyalások a minimálbér létminimumhoz való felzárkóztatásáról. A kormány ezzel azt üzente a munkavállalóknak: 2018-ban sem lesz elég 8 óra munka ahhoz, hogy legalább a megélhetéshez szükséges pénzt meg lehessen keresni. A bértárgyalások mai, utolsó fordulóján sem sikerült minden fél számára elfogadható minimálbér-emelésben megállapodni, így a legnagyobb szakszervezeti konföderáció, a Magyar Szakszervezeti Szövetség aláírása nélkül született egyez­ség a tárgyaló felek között.”

   A Maszsz vezetőjének aláírása valóban hiányzik a megállapodásról. A szövetség tartózkodó magatartását nem dolgom minősíteni, már csak azért sem, mert a döntés valódi okát nem ismerem. Még az is előfordulhat, hogy utólag szignálják a dokumentumot. A versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumán (VKF) továbbra is fontos és megkerülhetetlen partner marad a Maszsz, a mostani egyezségből való kimaradásukat egyszeri taktikai lépésnek tekintem. Maradok a lényegnél: bérügyben volt párbeszéd, van előremutató egyezség, és talán 2016-ban is köthetünk nemzetgazdasági szinten értékelhető megállapodást.

   A két hónapos tárgyalássorozatot követően három munkaadói szervezet (Áfeosz-Coop Szövetség, Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége), két szakszervezeti konföderáció (Liga Szakszervezetek, Munkástanácsok Országos Szövetsége) és a kormányzatot képviselő munkaügyi államtitkár kötött egyezséget. A megállapodás nemcsak a bérminimumokra terjed ki, hanem a tél végén, tavasz elején kezdődő adó- és költségvetési vitában való együttműködésre is.

A szerző a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára.

Forrás: Népszabadság