Híre-hamva sincs a beígért tankerületi tanácsoknak

Bár eredetileg januártól szerették volna létrehozni, már hónapok óta késik a tankerületi tanácsok felállítása. A vonatkozó kormányrendelet szerint a testület tagjai a Nemzeti Pedagógus Kar, a helyi szakmai és érdekképviseleti szervezetek, valamint a települési és a nemzetiségi önkormányzatok képviselői közül kerülnének ki. Az 59 tankerületi tanács arra szolgálna, hogy tudjanak egyeztetni a helyi közösségek – például az iskolák fenntartásának és működtetésének jogától megfosztott önkormányzatok – képviselői a tankerületi központokkal – olvasható a Magyar Nemzetben.

 Például Solti Péter, a Klebelsberg Központ január közepétől kinevezett elnöke is azt hangoztatta bemutatkozásakor, fontos, hogy a regionális vezetőkkel, az önkormányzatokkal olyan kapcsolatot alakítsanak ki, amely lehetővé teszi, hogy a rendszer működése érdekében az ő javaslataikat is be tudják csatornázni. Ennek ellenére, bár tavaly júliusban Palkovics László oktatási államtitkár még arról beszélt, szeretnék, ha 2017 januárjáig megalakulnának a tanácsok, ebből nem lett semmi. A folyamatos csúszást jól mutatja, hogy bár a kormánypárti Magyar Idők február végi számában arról írt, a tanácsok működésével, összetételével kapcsolatos jogszabálytervezet elkészült, és hamarosan a kormány elé kerül, az InfoRádió március közepén már arról számolt be, csak egy hónapon belül várható kormányzati döntés a működésükről.

– Minket még nem hívtak a tankerületi tanácsba – így nyilatkozott lapunknak Gémesi György, Gödöllő polgármestere, egyben a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. Mint elmondta, hivatalosan most nincsen semmilyen együttműködés az önkormányzatok és a tankerületi központok között. Ennek ellenére például az általa vezetett városban jó az informális, személyes kapcsolat a centrummal. „Ha szükséges, egyeztetünk egymással, korrekt az együttműködés” – mondta, hozzátéve, ettől még nem ért egyet azzal, hogy elvették az önkormányzatok jogát arra, hogy beleszóljanak az iskolák életébe.

– Bár már elvileg működniük kéne, híre-hamva sincs a tankerületi tanácsoknak – ezt már Szüdi János, a Pedagógusok Szakszervezetének oktatási szakértője mondta lapunknak. Mint felhívta a figyelmet, a vonatkozó kormányrendelet nem rögzíti, pontosan milyen célból működnének a tanácsok, és hogy mi lenne a feladatuk, továbbá a köznevelési törvényben sem esik szó róluk.

Lapunk az ügyben kereste a Klebelsberg Központ sajtóosztályát, hogy megtudjuk, mikorra állhatnak fel a tankerületi tanácsok, és mi az oka a több hónapos csúszásnak, ám lapzártánkig nem kaptunk választ.