Hivatalos: ennyivel emelkednek a nyugdíjak jövőre

Hétfőn elfogadták a 2015-ös költségvetést: ez azt is jelenti, hivatalossá vált a jövő évi nyugdíjemelés mértéke.

 
 


A parlamenti képviselők hétfőn elfogadták a 2015-ös költségvetést – ebben hivatalosan is szerepel, hogy mekkora inflációval számol a kormány jövőre.

Magyarországon a jelenlegi szabályok értelmében a nyugdíjakat minden év január hónapjától az emelés évére tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő mértékben kell emelni. Ezt hívjuk inflációkövető emelésnek. (Az infláció a pénz vásárlóerejének romlását jelenti).

Tehát gyakorlatilag annyival nőnek a nyugdíjak, amekkora inflációval számol a kormány jövőre.

Mennyivel emelkednek a nyugdíjak pontosan?

Az inflációs előrejelzés 1,8%, tehát a kormány 1,8 százalékos mértékű nyugdíjemeléssel számol jövőre.

Az átlagos öregségi nyugdíj összege 115 786 forint volt az idei év elején. Ez tehát azt jelenti, hogy az átlagos nyugdíj mintegy 2 ezer forinttal fog nőni.


A nyugdíjasok többségének (54%) folyósított ellátás összege még a 115 ezer forintos átlagot sem éri el: több mint 1,1 millióan vannak, akiknek 50 és 99 ezer forint közötti nyugdíjból kell havonta megélniük. Ha valakinek 50 ezer forint a nyugdíja, valószínűleg mérsékelten örül annak, hogy jövőre 900 forinttal kap majd többet. A januári adatok szerint a csúcsnyugdíj közel 870 ezer forint: ez azt jelenti, hogy a luxusnyugdíjasok akár 15 ezerrel is többet kapnak majd 2015-ben.

Fontos kérés: MIKOR érezik jövőre a nyugdíj?

A cikkhez tartozó képet itt nézhetik meg: tovább»

2015-ben is minden hónap 12-én utalják a nyugdíjat azoknak, akik számlájukra kérik. Ha 12-e hétvégére esik (áprilisban, júliusban, szeptemberben), pénteken utalják a nyugdíjakat. Decemberben a hónap elején érkezik majd a nyugellátás – derül ki az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) tájékoztatásából.

 

   A 2015-ös költségvetés nagy vesztesei a korkedvezményes nyugdíjban részesülők

Az idei év végén megszűnik a korkedvezményes nyugdíjazás lehetősége. Ezt azok vehették igénybe, akik éveket dolgoztak veszélyes munkakörökben, és az egészségük védelme érdekében korhatár előtt mehettek nyugdíjba.